105 ezer forint a tandíj - Debrecen
"Debrecen - Megállapította a Debreceni Egyetemi Szenátusa a következő tanévtől fizetendő tandíj összegét.
Az alapképzésben 105, mesterkurzuson 150 ezer forintos tandíjat kell fizetni.
A diákok helyi érdekvédelmi szervezete, a HÖK szerint sikerült a lehető legjobb feltételeket kiharcolni. A befolyó tandíj felét az ösztöndíjakban visszakapják a hallgatók, így jobban megéri jól tanulni.
Míg az egyik asztalnál a vizsgára készülnek a hallgatók, addig a másiknál még csak az intézmény prospektusát nézegetik a leendő egyetemisták. A Debreceni Egyetemen ma nyílt nap volt, így nem csoda, ha legalább annyi tanácstalan középiskolás volt a főépületben, mint aggodalommal teli vizsgázó. Igaz, aggodalomra a felvételire készülő középiskolásoknak is van okuk. Ők lesznek az első évfolyam, amelyiknek már tandíjat kell fizetni. Aminek, érthetően nem nagyon örülnek."
(Forrás: www.dtv.hu)
105 ezer forint a tandíj - Szóljon hozzá!