6-an fizetnek luxusadót - Debrecen

Debrecen - Debrecenben az előző évre 6 épület esetében vetett ki luxusadót az önkormányzat. Ezek összértéke nem haladta meg az 1 millió forintot.

A március 15-i leadási határidőt követően azonban közel 40 ingatlan esetében folytat ellenőrzést az adóügyi osztály.

Első ránézésre nehéz megállapítani egy házról, hogy kell-e utána luxusadót kell fizetni. Csak akkor kell ugyanis leróni ezt, ha az önkormányzat szerint legalább 100 millió forintot ér. A forgalmi értéket az úgynevezett korrekciós szorzó csökkentheti. Ez mások mellett tartalmazza az építmény korát, tájolását, komfort fokozatát. A családi házak, villák értékét a csökkentő tényezők nélkül 250 ezer forintos négyzetméterenkénti áron számolja az adóügyi osztály. Ezért 400 négyzetméternél kisebb ingatlanok esetében szinte szóba sem kerülhet a luxusadó. Az adót egyébként is csak a 100 millió forint fölötti rész után kell megfizetni.


Aki 400 négyzetméteres házban lakik, már számíthat arra, hogy luxusadót kell fizetnie. Debrecenben azonban nagyon kevesen esnek ebbe az adózói körbe. A március 15-i leadási határidő után közel 40 ügyben folytat vizsgálatot a Polgármesteri Hivatal adóügyi osztálya.

Debrecenben az elmúlt évre csak egy személy nyújtotta be adóbevallását luxusadóra. Ezt követően az ellenőrzések hatására 5 ingatlan esetében állapított meg az önkormányzat luxusadót. A kötelezettség a 100 millió forint feletti rész fél százaléka.


Debrecenben kizárólag családi házak után fizetnek a tulajdonosok luxusadót. Hiszen üdülő vagy többlakásos ingatlanban lévő lakás esetén a 100 milliós értéket csak 500 négyzetméteres hasznos alapterülettel lehet elérni. Az önkormányzat ugyanis ezeket az építményeket négyzetméterenként 150, illetve 200 ezer forintos áron számolja.

Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá Debrecen fórumán!: 6-an fizetnek luxusadót - Debrecen

Küldjön egy képeslapot ismerősének Debrecen városról!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz