70 éve épült a Szent István templom [Debrecen - Templom - Szent István templom]


[Debrecen - Templom - Szent István templom]70 éve szentelték fel a debreceni Szent István templomot, az évfordulóra ünnepi Szentmisével, búcsúval és körmenettel emlékeztek a hívek.

70 éve kezdték el építeni a mai Faraktár utcán Debrecen új római katolikus templomát. Az építkezés gyorsan ment. Több százan dolgoztak azon, hogy egy év alatt befejezzék a munkálatokat. 1938. augusztus 20-án felszentelték a templomot, amely a környék lelki életének fellendülését hozta. Ma is sokan szívesen emlékeznek vissza a 70 évvel ezelőtti eseményekre, hiszen az átadást követően aktív közösségi élet volt a templomban.

 

Jöttünk ide ministrálni minden reggel, itt voltunk délben, jött a harangozó bácsi, már itt álltunk az ajtóban, hogy lehessen a delelt harangozni, és aztán jöttek a ferencesek, hát a ferenceseknél olyan élet volt itt - emlékezett vissza Radnai Gyula.


A 70 évvel ezelőtti események tiszteletére ünnepi Szentmisét tartottak augusztus 20-án a Faraktár utcai római katolikus templomban. De nemcsak a múltra emlékeztek a hívek, hanem Szent Istvánra is. A magyar államot és az egyházat megszervező király ugyanis a védőszentje ennek a templomnak.

 

A templom azért lett Szent István templom, mert amikor épült, 1938-ban, akkor volt Szent István halálának 900-ik évfordulója, és így lett a templom Szent István király tiszteletére szentelve - mondta el Szegedi Kálmán plébános.

 

Éppen ezért minden évben augusztus 20-án tartják egyben a templom búcsúját is. Ennek tiszteletére körmenettel zárta a közösség az ünnepi Szentmisét.



[Forrás: dtv.hu]

 

 

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen Online - Hajdú-Bihar megye hírportálja "Helyi hírek helyieknek"

Debrecen Online webcím és linkajánló