A 20-as évek Amerikája Debrecenben
Április a jazz hónapja Amerikában. Ebből az alkalomból háromrészes programsorozatot indított útjára az Amerikai Kuckó, amelynek utolsó rendezvénye április 30-án 18 órakor kezdődik a Belvárosi Közösségi Ház Pódiumtermében.
A rendezvényen a Melódia Big Band Debrecen előadásában főként a 20-as évek Amerikájának zenei „termése” csendül fel, de a zenészek játszanak majd 30-as, 40-es évekbeli szerzeményeket is. A 20-as évek Amerikáját a Jazz korszakának nevezték.
Melódia Big Band Debrecen
A debreceni Melódia Zenei Kultúráért Alapítvány ebben az évben ünnepli alapításának 10. évfordulóját. Az alapítványon belül több művészeti csoport is működik. És ezeknek a csoportoknak a „gyümölcse” a Melódia Big Band Debrecen.
Többek között németországi, franciaországi, angliai, törökországi, bulgáriai, írországi, olaszországi meghívásának is eleget tett. Hűen képviselték Debrecent és hazánkat, a magyar embereket. A zenekar öregbítette a magyar kultúra jó hírét, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Franciaországban La Bassée-ben, a Valcer Táncstúdióval 1. helyezést, Törökországban, Samsun városában pedig 2. helyezést értek el. E fesztiválok szervezőitől rendszeres visszahívást kapnak.
A debreceni Virágkarneválok rendszeres résztvevői, amelyeken első, vagy második helyezéseket érnek el a Valcer Táncstúdióval közös produkciójukkal. A Melódia Big Band Debrecen a VIII. Budapesti Big Band Találkozón és Fesztiválon, a szakmai zsűri értékelése alapján, arany diplomát kapott.
-kt-

Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán