A debreceni BMW gyár építése jól halad

A debreceni BMW gyár épületkivitelezési munkálataival jól haladnak.

A BMW 2018-ban jelentette be, hogy Debrecenben 400 hektáros területen építi fel új gyárát, ahol várhatóan 2025 közepén indul el a gyártás.
 
A BMW elektromos autókat gyárt majd Debrecenben
 
Kétéves előkészületi munkálatokat követően a leendő gyár első épületeinek munkálatai 2022. február közepén a tervek szerint meg is kezdődtek. Először a nem technológiai jellegű épületekhez fogtak hozzá, ilyen a központi iroda és a képzési központ. Amint ezekkel elkészültek, következnek a technológiai épületek, vagyis a gyártáshoz szükséges csarnokok.
 
A területen már megcsinálták a közművek fejlesztését, a település útfejlesztéseinek 80 százaléka is elkészült, a fennmaradó részt év végéig elvégzik.
 
Az autópályacsomópont megvalósult, a 33-as út építéséhez előteremtették a szükséges pénzügyi forrásokat, a szerződést megkötötték, a munkához hozzáfogtak, a vasúti fejlesztés és a konténerterminál kiépítése is zajlik, melynek befejezése 2023-ra várható.
 
A beruházás megvalósulásával Németország után hazánk lesz a harmadik olyan ország a világon, ahol a 3 legnagyobb autómárka: Audi, Mercedes és a BMW megtalálható.
 
A beruházás újabb lendületet fog adni Magyarország elektromos átállásában. A BMW az üzembe több mint 1000 fő felvételét tervezi.
 
 
BG
Forrás: Dehír, Haon
A képek illusztrációk