A debreceni BUMET Hungary Kft. versenyképességi támogatást kapott

Az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság életerőssé vált, és minden beruházás, amelyet a magyar vállalkozók tesznek, egy-egy kis győzelem a világjárvány okozta piaci kihívások felett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben, amikor beruházástámogató szerződést adott át a helyi Bumet Hungary Kft.-nek.

Szijjártó Péter azt mondta, az államnak meg kell védenie az emberek élete és egészsége mellett a munkahelyeket is, mert ahhoz, hogy az ország működőképes maradjon, a gazdaságnak is működőképesnek kell lennie. "A magyar emberek munkájára van szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeres legyen" - összegezte álláspontját a tárcavezető. A magyar kormány a gazdaságstratégia kialakításakor úgy döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliség elleni harcot támogatja, ezért is járul hozzá például a debreceni Bumet Hungary Kft. 552 millió forintos beruházásához 276 millió forinttal, megőrizve ezzel 158 munkahelyet a vállalkozásnál - tette hozzá a miniszter. A Bumet Hungary Kft. holland tulajdonosi hétterére utalva Szijjártó Péter kitért a magyar-holland együttműködésre is.
 
bumet
 
Kósa Lajos, a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy a Bumet volt az egyik első külföldi vállalkozás, amely 2011-ben Debrecenben "megtelepedett", visszaigazolva azt az 1998-ban indult gazdaságfejlesztési elképzelést, amely a magas hozzáadott értéket képviselő vállalkozások támogatását és a szakképzés gyakorlatorientált átalakítását tűzte ki célul. A Bumet jó példa arra, hogy ha jó a vállalkozás, jó a helyszín és jó az együttműködés, akkor kész a siker - mondta a kormánypárti politikus. Hegedűs Krisztián, a Bumet Hungary Kft. gyárigazgatója, miután átvette a támogatási szerződést Szijjártó Péter külgazdasági minisztertől, egyedülállónak nevezte a debreceni befektetői környezetet, ahol magas színvonalú termelést tudtak megvalósítani a préselt alkatrészgyártásban, a kézi robothegesztő felületkezelési technológiában. A 158 főt foglalkoztató debreceni gyár tavalyi árbevétele elérte a 11,6 millió eurót, amelynek több mint 99 százaléka exportból származott - hangzott el.
 
MTI/T.D.