A Debreceni Egyetem a virágzó Alföldért [Debrecen]
[Debrecen] A Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma fontosnak tartja megvitatni és bemutatni azokat az új ismereteket, lehetőségeket, melyek segítségével - a jelen gazdasági és a térségre jellemző klimatikus állapotok figyelembevételével - az Alföld településeinek közterületei szakszerűen, és a korábbiaknál nagyobb sikerrel beültethetők színpompás egynyári virágokkal.
Ehhez kapcsolódóan rendezi meg a Debreceni Egyetem AMTC Kertészettudományi és Növényi Biotechnológiai Tanszéke és a Genomnanotech Debrecen Regionális Egyetemi Tudásközpont 2008. augusztus 8-án szakmai tanácskozását és fajtabemutatóját „A Debreceni Egyetem a virágzó Alföldért" címmel.
„Pohl Ferenc, Debrecen egykori híres főkertészének öröksége nagy felelősség, és kötelezettség az utódoknak: nehéz gazdasági körülmények között megvalósítani a tudomány, a városgazdálkodás és a fenntartható, embercentrikus városi zöldfelület kialakítás összhangját", hívja fel a figyelmet a konferencia jelentőségére Dr. Nagy János centrumelnök, prorektor, a rendezvény fővédnöke.
Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő fórumon a települések zöldfelületeiért felelős szakemberekei, kertészei és a téma iránt érdeklődők együttesen vitatják meg az Alföld virágosításával kapcsolatos aktuális kérdéseket.
A tanácskozáson a városok, községek polgármesteri hivatalainak képviselői ugyanakkor nemcsak a szűkebben vett szakmai kérdésekről informálódhatnak, hanem összefoglaló képet kaphatnak az aktuális pályázati lehetőségekről, melyek segítségével valóban áttörést lehet elérni a témában. A kertészeti, szakmai, tudományos kérdéskört illetően pedig vezető hazai szakemberek összefoglaló előadásai ismertetik a mai legkorszerűbb biológiai és fitotechnikai ismereteket (biológiai alapok, fajtahasználat, tápanyagutánpótlás, közegek, öntözés, növényvédelem, speciális műszerek használata, stb.).
A résztvevők szakmai vezetéssel tekinthetik meg az Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumának parkjában kialakított bemutató virágágyi kiültetetéseket is.
Szólj hozzá Debrecen fórumán!
Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu

Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen - Debrecen város - Debrecen online - Debrecen polgármester - Debrecen önkormányzat - Hajdú-Bihar megye - Debrecen városi hírek - Debrecen kultúra - Debrecen sport - Debrecen idegenforgalom - Debrecen turizmus - Debrecen hotel - Debrecen wellness - Debrecen étterem – gasztronómia - Debrecen szórakozás - Debrecen képeslap - Debrecen ételrendelés - Debrecen oktatás - Debrecen pályázat - Debrecen új autó - Debrecen használtautó - Debrecen ingatlan