A fejlődés iránya [Debrecen]

[Debrecen] A logisztikai oktatás jelene és jövője, valamint a logisztika regionális fejlődési lehetőségei volt a témája annak a konferenciának, melyet a Debreceni Egyetem szervezett május 22-én.

Az Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumban rendezett esemény egyértelműen megmutatta, hogy a centrum a gazdasági szféra követelményeihez idomulva kiemelt területként kezeli a logisztikai szakemberek képzését.

A Debreceni Egyetemen ezért hamarosan mesterfokon szakmérnökképzés is elindulhat a már meglévő más szakirányok mellett. A logisztikai szakképzés már 2006-ban megjelent, ugyanis ekkor hozták létre a Debreceni Egyetem Logisztikai Koordinációs Központját. Ennek feladata és célja az lett , hogy kidolgozza az oktatással és oktatásfejlesztéssel kapcsolatos koncepciókat, előkészítse a különböző szintű képzések akkreditálását, valamint a irányítása a képzéseket. Az Agrár- és Műszak Tudományok Centrumban ettől kezdve működnek Nemzetközi Szállítmányozási és Logisztikai Szakügyintéző, valamint Logisztikai Műszaki Menedzserasszisztens szakok.

A konferencia küldetése tehát az volt, hogy bemutassa a központ működéséről szerzett tapasztalatokat és eredményeket, valamint megtalálja az oktatás és a gazdaságfejlesztés kapcsolódási pontjait. Az eseményen előadások révén világítottak rá a szakemberek azokra a tennivalókra, fejlődési stratégiákra, amik a logisztikai lehetőségek kiaknázásával térségünkben jelentős gazdasági növekedést indíthatnak el. Ennek alapja az oktatás, mely által olyan szakemberek képezhetőek, akik versenyképessé tehetik a különböző logisztikai ágazatokat.

Az eseményről tartott sajtótájékoztatón dr. Nagy János, az Agrár- és Műszak Tudományok Centrum elnöke elmondta: újra stratégiai eszköz lett az élelmiszer és jelentősen nő a fejlődőképes kereslet iránta szerte a világon. Az elsőszámú logisztikai tevékenység ezen belül ugyanis a szállítmányozás, aminek azonban Kelet-Magyarországon, így régiónkban nincs nagy piaca. A költségek – a Dunántúllal ellentétben – nagyon magasak, így nem éri meg innen nyugatabbra szállítani. A centrumelnök szerint azonban a színvonal növelésével lehetne javítani a helyzeten. Fülöp Zsolt a Delog Kft ügyvezető igazgatója kiemelte, a fejlődés koncepcióváltással érhető el. Ha ugyanis a vállalat hosszabb logisztikai utat járna be, azaz minden területen, munkafázisban részt venne, könnyen növelhetné versenyképességét a csak szállítmányozással foglalkozó cégekkel szemben. Ehhez azonban piacképes szakemberek kellenek, amit a vállalat a Debreceni Egyetem tevékenységétől remél. Dr. Nagy János hozzátette, a logisztikai ágazatok nagyon fontos szerepet töltenek be a gazdaságfejlesztésben és éppen ezért az egyetemen fontosnak tartják a vállalkozások és termelő vállalatok által keresett szakemberek speciális képzését.

Forrás: www.debrecen.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen - Debrecen város - Debrecen online - Debrecen polgármester - Debrecen önkormányzat - Hajdú-Bihar megye - Debrecen városi hírek - Debrecen kultúra - Debrecen sport - Debrecen idegenforgalom - Debrecen turizmus - Debrecen hotel - Debrecen wellness - Debrecen étterem – gasztronómia - Debrecen szórakozás - Debrecen képeslap - Debrecen ételrendelés - Debrecen oktatás - Debrecen pályázat - Debrecen új autó - Debrecen használtautó - Debrecen ingatlan



Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu