A kkv-szektor talpra állítása Debrecenben is fontos

Üzleti tippek címmel rendez országos konferenciasorozatot kis- és középvállalatok döntéshozói számára a K&H Bank Zrt. és a Piac & Profit üzleti magazin. Budapest után Debrecen volt a rendezvénysorozat második állomása 2011. február 24-én.

üzlet


A kormányzat stratégiai szerepet szán a kis- és középvállalkozásoknak a magyar gazdaság fellendítésében, a munkahely-teremtésben, a hazai gazdaság

dr. Papp László,

versenyképességének növelésében. Ennek a szerepkörnek a betöltéséhez megfelelő támogatási, szabályozási környezet kialakítását is ígéri. 2011-ben elindul az Új Széchenyi Terv, melynek keretében az európai uniós pályázati források kis- és középvállalkozásoknak kedvezőbb konstrukcióit ígérik, a Széchenyi Kártya kibővült választékot kínál, valamint a kis- és középvállalkozások támogatott, kedvezményes hitelkonstrukciók között válogathatnak.

A rendezvényen dr. Papp László, Debrecen megyei jogú város alpolgármestere köszöntő beszédében kiemelte: „A Debrecenben működő gazdaságí társaságok 99 százaléka mikro-, kis- és középvállalkozás. A város vezetése törekszik arra, hogy a nagyvállalkozások letelepítésén túl erősítse a kkv-szektort. Bízom benne hogy a kormány által meghirdetett programok és az elmúlt hónapokban végrehajtott intézkedések segítenek a kkv-szektort talpra állítani".

Forrás: debrecen.hu




-kt-

Debrecen Online - debon.hu