A nárcisz jegyében - Debrecen
Debrecen - "Az élet szép, légy vidám!" címmel kezdődött el tegnap előtt a Hospice Alapítvány programsorozata. A rendezvények célja egyfajta szemléletváltás: felkészíteni a gyerekeket az élet szakaszaira, így az elmúlásra is.
Mindezt a nárcisz jelképezi, így a gyerekek kézműves foglalkozásán is ez állt a középpontban.
Nárcisszal díszített zsugorfóliából készítettek medált a gyerekek ma a Gönczy Pál Általános iskolában. A Hospice Alapítvány „Az élet szép, légy vidám!” elnevezésű programján öt iskola diákjai vettek részt. A mai rendezvény a folytatása annak a néhány napja kezdődött Méltóság mezeje programnak, melyben általános iskolás tanulókkal ismertetik meg az elmúlást. A nárcisz a remény szimbóluma, ezért a kézműves foglalkozásokon is ezt a motívumot jelenítették meg.
A nárcisz virágot, amit most egy pár napja ültettünk el, ez márciusban kikel, éli az életét, és utána elhervad. Ez szimbolizálja az emberi életet – hallhattuk Komoróczi Kittit.
Az alapítvány 16 éve működik Magyarországon, gyógyíthatatlan betegeket lát el. A Méltóság mezeje program célja mégsem elsősorban a betegápolás, hanem egyfajta szemléletváltás. A cél, hogy a gyerekek ismerjék meg az emberi élet minden szakaszát, így az elmúlást is.
A Méltóság mezeje programnak két programrésze van, a virág ültetése és majdani gondozása egy elméleti program, ahol a komolyabb témákat járjuk körül, illetve kreatív program, ahol minden iskola a lehetőségeihez képest szervez olyan foglalkozásokat, ahol a gyerekek a fantáziájukat szabadjára engedhetik – mondta el Agárdiné Burger Angéla, a Gönczy Pál Általános Iskola igazgatója.
A kreatív programoknak minden hónapban más-más iskola ad otthont. Novemberben a Nagytemplom melletti Református Általános Iskolában szerveznek hasonló foglalkozásokat.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: A nárcisz jegyében - Debrecen
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu