A tanulás ünnepe [Debrecen – Felnőttképzés]

[Debrecen - Felnőttképzés] - A felnőttképzés fontosságára hívta fel a figyelmet „A művelődés hete - a tanulás ünnepe" elnevezésű egyhetes rendezvénysorozat.

A Debreceni Egyetemen tartott programokkal a szervezők arra kívántak rámutatni, hogy mennyiben adhat segítséget a tanulás a felnőtteknek élethelyzetük megváltoztatásához.

 

Van, aki magányosan, saját füzetéből, mások pedig inkább társaságban, egymás jegyzeteiből szeretnek tanulni, de egyre többen vannak olyanok is, akik számítógép segítségével. Az oktatók szerint az elektronikus információhordozók szerepe túlzottan megnőtt az oktatásban, a diákok azonban mégsem tanulnak gyorsabban.

A megyei felnőttképzés lehetőségeiről kaphattak naprakész információt azok, akik ellátogattak a „Művelődés hete - a tanulás ünnepe" rendezvényére a Debreceni Egyetem főépületébe. A szakmai előadásokon túl ma a programsorozat kínai eseményeiről tartottak fényképes bemutatót, a felnőttképzésekben résztvevő tanárok és hallgatók pedig megtudhatták, hogyan vélekednek róluk a katedra másik oldalán.

 

[Forrás: dtv.hu]

 

MCOnet - Debrecen Online

 

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen Online - Hajdú-Bihar megye hírportálja "Helyi hírek helyieknek"

Debrecen Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu