Arató Fesztivál [Debrecen]

[Debrecen] „Ősi népszokásaink garmadával vannak,
De ha nem őrizzük, szanaszét szaladnak.
Elkallódnak sorban, elfelejtjük mindet,
Pedig unokának emléket ez hirdet.
Néhányat közülük most mi összeszedtünk,
Abból el nem vettünk, inkább hozzátettünk"
(Sólyom József)
 
A Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ és a
Balásházy János Kertbarát Kör
 
2008. július 12-én (szombaton)
rendezi meg  
 
ARATÓ FESZTIVÁLJÁT,
 
melyre szeretettel meghívja Önt és családját, barátait.
 
A strand hátsó parkolójában és
a lovas pályán megrendezésre kerülő
fesztiválra minden kertbarát kört,
 hagyományokat tisztelő és ápoló közösséget is szeretettel várunk.
 
 
 
PROGRAMOK
 
Július 12.  (szombat)
 
8.00  Vendégek érkezése, regisztráció
 
9.00 Arató verseny, háromfős csapatok (kaszás, marokszedő, kévekötő)
részvételével
Helyszín: a szabadidőközpont mögött lévő búzatábla
 
10.00-14.00 Kézműves sátor a helyi és meghívott népi kismesterek közreműködésével
Kirakodó vásár
 
10.00 „Nagymamáink így sütötték…” hagyományos sütemények versenye
 
13.00 Közös ebéd
 
14.00 Az arató verseny értékelése, a díjak ünnepélyes átadása
 
15.00 Kulturális műsor a helyi és meghívott közösségek bemutatóival
 
17.00 Arató bál, élő népi zenével
 
Debrecen Online témakörei:
 
Debrecen látnivalói Debrecen - Debrecen város - Debrecen online - Debrecen polgármester - Debrecen önkormányzat - Hajdú-Bihar megye - Debrecen városi hírek - Debrecen kultúra - Debrecen sport - Debrecen idegenforgalom - Debrecen turizmus - Debrecen hotel - Debrecen wellness - Debrecen étterem – gasztronómia - Debrecen szórakozás - Debrecen képeslap - Debrecen ételrendelés - Debrecen oktatás - Debrecen pályázat - Debrecen új autó - Debrecen használtautó - Debrecen ingatlan
 
 

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu