Átadták a református gyülekezet felújított központját Debrecenben

Debrecen bevárosában átadták a nagytemplomi református gyülekezet felújított központját. A beruházást 102,5 millió forint állami támogatással valósították meg.

Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerint a kormány igyekszik mindent megadni az embereknek és stratégiai partnerként tekint az egyházakra.
 
A debreceni Nagytemplom 
 
Hozzátette, hogy az állam és az egyház egymástól elkülönítve működik, mégis egymásra vannak utalva, keresik egymást. A kormány a templomfelújítási program keretében a Kárpát medencében 1800 templom korszerűsítését támogatja.
 
Elmondta, hogy a Tiszántúli Református Egyházgyülekezetnek 2,4 milliárd forint támogatást nyújtottak 172 templom felújításához.
 
Fürjes Zoltán utalt arra, hogy az egyház, az emberek együttlétének biztosít helyet. Úgy gondolja, az emberek társas lények és ha már ketten összefognak, segíteni tudnak egymáson.
 
A helyettes államtitkár szerint a kereszténység nem egy vasárnap 2 órán át tartó program, hanem az egész életet meghatározó életforma. Utalt rá, hogy a kormányzati támogatásból megújuló református közösségi központ felé elvárás, hogy virágzó közösségként működjön és vonzóvá tegyék ezt az életformát.
 
Fekete Károly tiszántúli református püspök szerint a rendszerváltást követően a nagytemplomi gyülekezet új utakra lépett, gyülekezet-építésbe kezdett, amit azóta folyamatosan végez. Hozzátette még, hogy a gyülekezetet ápolni, építeni kell, melyhez a gyülekezeti központ hozzájárul, hogy megmutassák magukat.
 
Fekete Károly püspök szerint a gyülekezeti központ "a lelki állóképesség megerősítését szolgálja".
 
Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere elmondta, hogy az óváros egyik karakteres épületét újították fel, melynek közössége megmutatja magát a város számára.
 
Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője utalt rá, hogy sokan meg akarták szerezni a gyülekezetnek otthont adó épületet, de nem engedték. Szerinte a református egyháznak Debrecen szívében van az otthona.
 
Oláh István nagytemplomi lelkipásztor a beruházással kapcsolatban elmondta, hogy kívül és belül is felújították az 500 négyzetméteres épületet, melynek során kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a padlásteret, kicserélték az elektromos hálózatot, kialakítottak új csoportszobákat, két lelkészlakást felújítottak, valamint 300 négyzetméteres új burkolatot kapott az udvar, mely helyet fog adni az egyháztáji vásároknak is.
 
BG
Forrás: MTI
A képek illusztrációk