Az 1,150 milliárdos Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) jó ütemben halad
A Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) alapkövét a debreceni önkormányzat, a DVSC-Teva, a Debreceni Egyetem, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői 2012. március 19-én tették le.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Szima Gábor, a DVSC-Teva elnöke arról is beszéltek, miért annyira fontos a Lokinak ez a központ. Amióta a város és Szima Gábor közösen egyengetik a focicsapat útját, azóta a legfontosabb célkitűzések között az szerepelt, hogy fokozatosan egyre erősebb gárda váljon a DVSC-ből, amely nemcsak itthon, hanem a nemzetközi porondon is meg tudja magát mutatni. Bár a két vezető bevalotta, még csak a megkezdett út elején járnak, a stadion és az akadémia megépülése hatalmas előrelépést jelenthet.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is megtekintette a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA)munkálatait
A beruházás teljes költsége nettó 1,150 milliárd forint, melyből 350 millió forint az akadémia alapítóinak önköltsége. A rendelkezésre álló 13 hektáros területen nyolc nagyméretű füves és egy hasonló műfüves pálya lesz, de építenek még egy háromnegyed- és egy félpályányi műfüves-, valamint négy kis műfüves játékteret is.
Forrás és képek: debrecen.hu
-kt-