Az izraeli kapcsolatok bővítéséért
Egynapos debreceni látogatása során az egyetemet is felkereste Aliza Bin-Noun, Izrael Állam magyarországi nagykövete.
A nagykövetet Fésüs László rektor fogadta. A megbeszélésen jelen volt Csiba László, a Neurológiai Klinika igazgatója és Turi Gábor, a Külső Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője is. A találkozón szó esett a Debreceni Egyetem és az izraeli felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatok bővítésének lehetőségéről.
Mint Fésüs László elmondta, a Debreceni Egyetem térítéses orvosképzésében több száz izraeli diák vesz részt, akik hazatérve elviszik az egyetem jó hírét. Kölcsönös érdek, hogy ezek a hallgatók intenzívebben bekapcsolódjanak az egyetem életébe. Vannak tudományos kapcsolatok is tanszékek, intézetek között, amint azt a Neurológiai Klinika példázza. Csiba László szükségét érezné, hogy a vállalati szféra közreműködésével jöjjenek létre a hallgatók és a doktoranduszok cseréjét elősegítő ösztöndíjak. A nagykövet szorgalmazta az együttműködések erősítését, és felhívta a vendéglátók figyelmét a Magyarország és Izrael közötti kulturális és oktatási csereegyezményre, amely megfelelő forrásokat kínál a közös tudományos kutatások előmozdítására.
A Rektori Hivatalban tett látogatást követően Aliza Bon-Noun nagykövet Fábián Istvánnal, a Tudományegyetemi Karok elnökével és Hunyadi László elnökhelyettessel folytatott további megbeszélést a hallgató-cserékről és a tudományos együttműködésről, amely elsődlegesen a társadalom- és természettudományokat érintheti. A felek kölcsönösen kifejezték szándékukat az együttműködés kiszélesítésére.
[Forrás: Debreceni Egyetem - unideb.hu]