Az NI Digitális készségfejlesztő programján vettek rész hajdúsági gyerekek

Az NI vállalat támogatásával digitális készségfejlesztő programon vesznek részt hosszúpályi és hajdúbagosi diákok.

Az NI debreceni vállalatának támogatásával a Digitális Tudásért Alapítvány és a Logiscool digitális készségfejlesztő programot indított 50 szociálisan hátrányos területen élő diák részére. A program 8 millió forintba kerül.
 
A gyerekek megismerkednek a robotikával is 
 
Az 50 hosszúpályi és hajdúbagosi diák hetente 90 perces óra keretében ismerkedhetnek meg a digitális technológiákkal. Az első foglalkozások alkalmával megismerkednek az mbot robotok számítógépes vezérlésének alajaival. A két félévesre tervezett program során többek közt a robotikáról és az internethasználatról is szerezhetnek új ismereteket.
 
Az NI vállalat számára kiemelten fontos a társadalmi szerepvállalás. 2021 novemberében 225 millió forintot adományozott magyar oktatási és civil szervezeteknek, hogy a STEM-oktatás és a sokrétű mérnöki tehetséggondozást elősegítsék. Céljuk ezzel, hogy színesebbé tegyék a mérnöki utánpótlást.
 
A program 2022. február 2. hetében indították el.
 
BG
Forrás: Dehír
A képek illusztrációk