Az önkormányzat is támogatta a debreceni Jégcsarnok bővítését

Új épületrésze van a Debrecen Jégcsarnoknak: a 320 négyzetméter alapterületű építményben 2 új öltöző, egy-egy kondi- és balett-terem, valamint egy tárgyaló helyiség kapott helyet, amelyek nagyban elősegíthetik a versenyzők felkészülését.

pénz


A beruházás értéke nettó 66 millió forint, aminek fedezetét önkormányzati forrásból és a Debrecen Jégcsarnok Nonprofit Kft. beruházási keretéből valósították meg.


Debrecen


A 2011. április 11-én megtartott sajtóbejáráson Somogyi Béla, Debrecen város alpolgármestere a Jégcsarnok és a bővítés fontosságáról beszélt. "Ahogy teltek az évek, úgy egyre több szakág (jégkorong, jégkorcsolya, curling, stb.) jött létre, és egyre több ember látogatott ki ide. Ráadásul az is felvetődött, hogy a Főnix Csarnok mellett akár a Jégcsarnok is helyet adhatna nemzetközi szintű sporteseményeknek. Ehhez azonban szükség volt a fejlesztésre "– emelte ki Somogyi Béla.

A távlati tervek között egyébként további 2 öltöző, valamint egy kisebb, kollégiumi rendszerű szálláshely kialakítása szerepel.

Debrecen Jégcsarnok Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft.
4031 Debrecen, Derék u. 33.

Tel: +36 52 537 272
Fax: +36 52 537 273
E-mail: info@debrecenjegcsarnok.hu

 Jégcsarnok

Bővült a debreceni Jégcsarnok



Közönség nyitva tartás:

szombat-vasárnap:
09.00 - 11.30
15.00 - 17.30
18.00 - 20.30

Forrás: www.debrecenjegcsarnok.hu, debrecen.hu


-kt-

Debrecen Online - debon.hu