Bábmúzeum létesül Debrecenben [Debrecen]

[Debrecen] Az ország első bábmúzeumát hozzák létre Debrecenben. Az állandó tárlat és játszóház Kemény Henrik és családja bábjait mutatja be.

Vitéz Lászlót azonban ma nem vitrinben, hanem élőben láthatta a közönség a második Debreceni Mutatványos Napon a Nagyerdei Kultúrparkban.

Dobszó hirdette: gólyalábasok, csepűrágók, jelmezesek, bábelőadások várták a kicsiket a mutatványos napra a Nagyerdei Lultúrparkban. Az egész napos rendezvényt már második alkalommal hívták életre, azért hogy a kisebbek is megismerjék ezt a mesevilágot.

Ez egy olyan századokon átívelő kultúrát és életszeretet és emberséget és sok mindent magába foglaló és ma is hordozó műfaj, amit a mai gyerekeknek is látni kell, érezni kell, játszani kell - hangsúlyozta Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója.

A dobszó, a muzsikás, mutatványos felvonulás után azonban különleges bejelentés fogadta a résztvevőket. Kiderült: a vidámpark területén bábmúzeumot hoznak létre. Nem is akármilyen anyagból. A ma még időszakos tárlat keretén belül látható Kemény Henrik örökségből származó alkotások kapnak méltó helyet az új múzeumban. Az intézményt pályázati forrásból, mintegy 100 millió forintból valósítja meg a város 3 éven belül.

Nem egyszerű múzeum lesz, hanem olyan múzeum, ahol majd játszani lehet, ahol naponta ismétlődhet majd az a mutatványos nap, ami most ma nagyban itt van – nyilatkozta Halász János alpolgármester.

Vitéz Lászlót ma nemcsak a vitrinből ismerhették meg a mutatványos nap résztvevői. Közelről szemlélhették a gyerekek a szülőkkel együtt, miként látja el a száz évvel ezelőtt faragott hős az ördögök baját.

Vitéz László gazdája, Kemény Henrik is örömmel fogadta a hírt, hogy a bábos család öröksége méltó helyre kerül. Amint mondja: így végre megvalósul több évtizedes álma.

Örömmel fogadtak Debrecenben, és itt kaptam meg a reményt, hogy tényleg valóra válik ez az álmom – mondta el Kemény Henrik.

A bábelőadások mellett maskarások előadása, mutatványosok ügyességi bemutatója, játék és zene várta a kicsiket és nagyokat a Nagyerdei Kultúrparkban.

Forrás: www.dtv.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen - Debrecen város - Debrecen online - Debrecen polgármester - Debrecen önkormányzat - Hajdú-Bihar megye - Debrecen városi hírek - Debrecen kultúra - Debrecen sport - Debrecen idegenforgalom - Debrecen turizmus - Debrecen hotel - Debrecen wellness - Debrecen étterem – gasztronómia - Debrecen szórakozás - Debrecen képeslap - Debrecen ételrendelés - Debrecen oktatás - Debrecen pályázat - Debrecen új autó - Debrecen használtautó - Debrecen ingatlan



Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu