Beérett a Debreceni Egyetem és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem közötti együttműködés [Debrecen]

[Debrecen] A Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma három éve indította el mezőgazdasági mérnöki képzését Nagyváradon. A Partiumi Keresztény Egyetem infrastrukturális hátterének és a Debreceni Egyetem oktatóinak köszönhetően, a képzésben részt vevő hallgatók idén először vehetik át diplomájukat Debrecenben.
A Debreceni Egyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem közötti együttműködés azzal a céllal jött létre, hogy tovább erősítsék a már meglévő kapcsolatokat a képzés és a kutatás területén, továbbá, hogy összehangolják a határmenti térségek felsőoktatási intézményeinek törekvéseit és elősegítsék az oktatói és hallgatói mobilitást, valamint az intézmények fejlesztését. A 2005-ben útjára indított együttműködési megállapodás a felsőoktatás több területére, így többek között a német nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, szociológia, közgazdaságtan és mérnöki képzés területeire terjed ki.

A sikeres együttműködésnek köszönhetően 2008. június 22-én Debrecenben kapják kézhez diplomájukat a Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem által közösen indított mezőgazdasági mérnöki szak első végzős hallgatói. A magyar állam által támogatott hároméves képzésre – egyedülálló módón – Nagyváradon került sor a Debreceni Egyetem oktatóinak részvételével, tájékoztatott Dr. Nagy János prorektor, a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumának elnöke.

Tormay Béla emlékszobor-avatás

Ugyanezen a napon, 2008. június 22-én avatják fel Tormay Béla akadémikus, igazgató emlékszobrát is az idén 140 éves évfordulóját ünneplő debreceni agrár-felsőoktatás alkalmából az AMTC központi épületének parkjában. A szobrot Györfi Sándor karcagi szobrászművész készítette.
Az események részletei:
Az ünnepélyes diplomaosztó: 2008. június 22., 11.00 óra, DE AMTC Aula
Tormay Béla akadémikus igazgató emlékszobrának avatása: 2008. június 22., 12.30 óra
Melléklet: Tormay Béla rövid életrajza
További információ:
Dr. Fürjné Rádi Katalin, Debreceni Egyetem Agrár-és Műszaki Tudományok Centruma, Külső kapcsolatok Központ vezetője, Tel: 06/30/3387-470
DEBRECENI EGYETEM
A Debreceni Egyetem négy és fél évszázados, megszakítás nélküli múlttal ma az ország legrégebben, folyamatosan ugyanabban a városban működő felsőoktatási intézménye. Mintegy 19000 nappali és közel 30000 összes hallgatójával, több mint 1400 oktatójával az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, 15 karával és 23 doktori iskolájával pedig kétségtelenül a legszélesebb képzési és kutatási kínálatot nyújtja.
Az oktatómunka, és különösen a kutatómunka minőségét jelzi, hogy az oktatók közel kétharmada tudományos fokozattal rendelkezik, köztük 26 professzor a Magyar Tudományos Akadémia rendes vagy levelező tagja.
Ez a kiemelkedő szellemi központ, hatalmas oktatási és K+F kapacitás egyre jelentősebb hatással van a régió gazdasági és társadalmi fejlődésére, kulturális felemelkedésére, egyre nagyobb figyelmet fordít a tudásalapú gazdaság és társadalom igényeinek minél hatékonyabb kiszolgálására, a regionális tudásközpont szerepkör betöltésére.


Tormay Béla (1839-1906)

Tormay Béla a debreceni agrár-felsőoktatás kezdeti korszakának jelentős tudós személyisége, mezőgazdász és állatorvos, az MTA levelező tagja. Az országos állatorvosi egyesület első elnöke. 1869-1873 között a debreceni Gazdasági Tanintézet igazgatója. 1880-ban létrehozta a Földművelésügyi Minisztérium állattenyésztési osztályát. 1885-ben az összes magyar gazdasági szakiskola főigazgatója lett. 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta.

1869 januárjától a néhány hónappal azelőtt alakult debreceni felsőbb gazdasági tanintézet igazgatásával bízták meg. Munkássága során a különböző felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozta, kutatásaival pedig nagy mértékben hozzájárult a hazai állattenyésztés továbbfejlesztéséhez. Nagy hangsúlyt fektetett az állategészségügy, különös tekintettel a kórtan fejlesztésére. Tudományos munkásságának eredményeit nemcsak szakemberek számára foglalta össze, hanem népszerűsítő írásokban tömören, világosan és áttekinthető formában is közölte a kisgazdák igényeihez alkalmazkodó ismeretanyagot. Megalapította a magyar törzs- és nyájkönyvet. Tormay Béla számos olyan társadalmi tisztséget töltött be, amelynek keretében lehetősége nyílt a hazai állattenyésztés fejlesztésére.

„Tanított élőszóval, mint tanár és nagyszámú munkával, mint kimeríthetetlen termékenységű író. A közigazgatás terén pedig igyekezett megvalósítani az új eszméket és új irányokat, amelynek helyességét a gyakorlati élet igazolta.” (Rátz István)

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen - Debrecen város - Debrecen online - Debrecen polgármester - Debrecen önkormányzat - Hajdú-Bihar megye - Debrecen városi hírek - Debrecen kultúra - Debrecen sport - Debrecen idegenforgalom - Debrecen turizmus - Debrecen hotel - Debrecen wellness - Debrecen étterem – gasztronómia - Debrecen szórakozás - Debrecen képeslap - Debrecen ételrendelés - Debrecen oktatás - Debrecen pályázat - Debrecen új autó - Debrecen használtautó - Debrecen ingatlan



Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu