Debrecen - 2020-ra már közös gazdasági övezetnek számít majd Nagyvárad és Debrecen

Debrecen - A kutatók úgy ítélik meg, hogy ennek a legfontosabb alapfeltétele a munkahelyek létrehozása.







Mindehhez azonban kulturális és gazdasági közeledésre van szükség. Ebben nyújtanak segítséget az egyetemek és a Bihar-Bihor Eurorégió munkaszervezetei.


Románia uniós csatlakozása óta szinte egyáltalán nem jelent gondot átkelni a határon. Január elseje óta így Nagyvárad és Debrecen ha távolságban nem is, időben közelebb került egymáshoz. A gazdasági kapcsolatok erősödése azonban még évekbe telik. A legtöbb munkahelyet ipari övezetek létrehozása teremtheti meg. Ennek feltételeit kutatja a nagyváradi Jean Monnet Intézet.

Szakaszokra osztottuk fel a projektet. Az első lépésen már túl is vagyunk. A közvélemény-kutatás szerint az emberek támogatják az agglomeráció létrehozását – mondta el Ioan Horga, a Jean Monnet Intézet igazgatója.


A kutatók szerint olyan gazdasági övezetet kellene létrehozni, amely legalább 600 ezer ember megélhetését biztosítaná. A debreceni és a nagyváradi egyetemen közösen kutatják ennek lehetőségét.

Ilyen, hogy egy intézet lényegében a határ két oldalán működik és az eredményei közösen jelennek meg, valóban párját ritkító, de remélem, hogy nem csak az újdonsága, hanem az általa elért eredmények is olyanok lesznek, amelyek figyelmet váltanak ki – bizakodik Süli Zakar István, a DE Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

A két megyeszékhelyen évente négyszer felváltva találkoznak egymással a kutatók, hogy az eredményeket összehasonlítsák. Az ideális gazdasági övezet előkészítéséhez azonban más szervezetek segítségét is igénybe veszik.

Ezekre a területekre fejlesztettünk ki az egyetemmel együttműködve tananyagokat. Részben hagyományos papír alapú tananyagot, részben e-learninges, gyakorlatilag a távoktatás kereteiben, bárki számára elérhető információs forrást. Ennek az értékelését szeretnénk ebben az évben befejezni – nyilatkozta Fodor András, az Euro-Régió Ház igazgatója.

A Bihar-Bihor Eurorégió munkaszervezete és a Jean Monnet Intézet kutatói 2020-ra tervezik a határon átnyúló program befejezését. Így még több mint egy évtized kutatási-fejlesztési programját kell előre megtervezni és megvalósítani.

www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - 2020-ra már közös gazdasági övezetnek számít majd Nagyvárad és Debrecen

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz