Debrecen - 50 millió forintot különítsen el a város az illegális hulladéklerakók felszámolására az idei költségvetésben
Debrecen - Ezt szeretné elérni az MSZP városi szervezete. A városüzemeltetési osztály vezetője erre reagálva elmondta: csakúgy, mint tavaly, idén is biztosítják a szükséges pénzt, ha kell, 50 millió forintot az illegális hulladéklerakók felszámolására.
Az MSZP önkormányzati képviselője egy illegális hulladéklerakóról készített képeket egy éve és most Józsán. Bagolyné Rinyu Ilona fényképein az út mellé lerakott építési törmelék és háztartási szemét látszik. A szocialista politikus szerint az önkormányzatnak több pénzt kellene fordítani az ilyen hulladéklerakók felszámolására.
A 2008-as költségvetésben a város különítsen el erre 50 millió forintot, illetve fogjon össze civil szervezetekkel, akik felajánlják a segítséget, akár anyagilag is támogassák ezeket a szervezeteket! – hallhattuk Bagolyné Rinyu Ilonát, az MSZP önkormányzati képviselőjét.
Az MSZP városi szervezetének mai tájékoztatóján az is elhangzott: szeretnék, ha a tilalmi táblák mellé információs táblákat is tennének, hogy a lakók tudják, hol tehetik le ingyenesen a hulladékot.
A Napszemle kérdésére az önkormányzatnál elmondták: a városban tavaly már több ilyen információs táblát kihelyeztek. Többek között a Senyei-Oláh utcában. 2008-ban továbbiak kihelyezését tervezik. A városüzemeltetési osztály vezetője elmondta: a józsaihoz hasonló illegális hulladéklerakók felszámolására tavaly 50 millió forintot fordított a város. Hozzátette: idén is lesz erre megfelelő összeg.
Átcsoportosításokkal oldottuk meg ennek az összegnek a rendelkezésre bocsátását. Erre az évre kevesebbet tervezünk ugyan, de amennyiben szükséges, átcsoportosításokkal 2008-ban is hasonló nagyságrendben tudunk gondolkozni - mondta el Gábor Zsombor városüzemeltetési osztályvezető.
Gábor Zsombor hozzátette: a józsai illegális hulladéklerakó felszámolásáról már intézkedtek. A szemetet pár napon belül elszállítják. ( Forrás: www.dtv.hu)
Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan
Szólj hozzá Debrecen fórumán!:
Debrecen - Képeslapküldő:
Debrecen linkajánló:
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu