Debrecen - 80 éves a Debreceni Szemle

Debrecen - A folyóirat első megjelenésének és újraszületésének 15. évfordulója alkalmából tudományos ülést tartottak ma a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában.








Szabó Árpád, Németh Antal, Juhász Géza, Móricz Zsigmond. Csak néhány szerző, azok közül, akik különböző témában publikáltak a Debreceni Szemle első éveiben. A folyóirat 1927-ben jelent meg először - benne a természet- és a társadalomtudományok aktuális kérdéseiről szóló esszékkel. A 2. világháborútól kezdődően azonban hosszú szünet következett egészen a ’80-as évekig.

A ’80-as években a debreceni pártbizottság megpróbálta újra éleszteni, sikerülve-sikertelenül, szóval nem egészen abban a szellemben, - mondanom sem kell - mint ahogy ez indult – hallhattuk Berényi Dénest, a Debreceni Szemle Kuratórium-szerkesztő Bizottságának elnökét.


A folyóirat korábbi színvonalát 15 éve kapta vissza. A negyedévente megjelenő kiadvány azóta is főleg a debreceni kutatások és tudósok fóruma. Népszerűsége abban rejlik, hogy a tudományos munkák közérthető stílusban jelennek meg.

Értelmes, hétköznapi, normális nyelven mondja el azt, amit az okos tudósok a tudomány nyelvén művelnek, és így széles körben is lehet tudni, hogy micsoda nagyszerű szellemi műhelyek működnek itt a városunkban – nyilatkozta Halász János alpolgármester

A mai ünnepélyes ülésen elhangzott, hogy a város és a Debreceni Egyetem többek között ezért támogatja a folyóiratot, és várhatóan teszik ezt a következő években is.

www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - 80 éves a Debreceni Szemle

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz