Debrecen - A gyerekek napja
Debrecen - Május utolsó vasárnapra világszerte a gyerekek napja. Szombaton és vasárnap Debrecenben is több helyszínre várták a kicsiket és a nagyokat.
A gyerekek kézműves foglalkozásokon, rajzversenyen vehettek részt, illetve különböző sportokban is összemérhették erejüket és tudásukat.
Május utolsó vasárnapján a gyerekeket ünnepli a világ. Hagyományosan Debrecenben is több helyszínen voltak gyermeknapi programok. A Vezér utcai sportpályán, illetve a mellette lévő játszótéren a gyerekeket többek között zenés előadásokkal, lufibohóccal, interaktív vetélkedőkkel és ugrálóvárral várták a szervezők.
Vannak kézművek programok, ahol lehet nemezelni, mozaikozni. Lehet batikolni, és még sok mást. Meg vannak vetélkedők és előadások is – sorolta Nagy Petra.
A kézműves foglalkozások és a szellemi vetélkedők mellett sportolásra is lehetősége nyílt a gyerekeknek. A Kazinczy Ferenc Általános Iskola uszodájában idén is ügyességi versenyeket rendeztek a kicsiknek. A résztvevőknek úszógumival és matraccal kellett átúszniuk a medencét, valamint labdákat kellett összegyűjteniük a vízből. A gyerekek közül sokan már rutinosnak számítanak. Néhányan mindig részt vesznek a sportvetélkedőkön.
Mindig ilyen vetélkedők szoktak lenni, Mikulás-napi, meg ilyesmik – tudtuk meg Nagy Zsanett Máriától.
Az aktív gyereknapot nemcsak a kicsik, hanem szüleik is kedvelik. Bár ezen a hétvégén főleg a gyerekek döntenek, ezt a néhány napot sokan aktív pihenéssel, mozgással töltik.
Ilyenkor sportolunk, kirándulunk, megnézzük a környékbeli nevezetességeket. Esetleg elmegyünk messzebb, és két-három napot együtt töltünk a családdal – mondta el Tóth Ferenc.
Az első gyereknapot 1950-ben rendezték meg. Akkor az volt a cél, hogy a háború sújtotta országokban élő gyermekek arcára csaljanak mosolyt. Azóta a világ számos országában ezen a napon mindent szabad a gyerekeknek.
www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - A gyerekek napja
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz