Debrecen - Belvárosi útfelbontás
Debrecen - Az új piac átadásával megszűntek a közlekedési problémák a Hunyadi utcán. Most a Kossuth utcán kell figyelmesen autózni, ugyanis megrongálódott egy szennyvízcső a Csokonai Színház előtt.
A hálózat a belvárosban csaknem 100 éves, ezért a Vízmű munkatársait nem lepte meg a hiba. Az önkormányzat azt kérte a cégtől, hogy a hétvégén végezze el a munka javát. Az újrabetonozás és az aszfaltozás miatt azonban szerdáig számítani kell a környéken forgalomkorlátozásra.
Különleges odafigyeléssel kellett kiásni a munkagödröt a Kossuth utcán. A belvárosban ugyanis 100 évvel ezelőtt, az 1910-es években készült a csatornahálózat. Bár a korabeli szakemberek 50-60 évre tervezték a vezetékek élettartamát, a legtöbb helyen még ma is a régi csöveken áramlik a szennyvíz. A Csokonai Színház előtt eddig bírta a hálózat.
A szennyvízbekötő vezeték olyan mértékben megrongálódott, illetve tönkrement, hogy a hiba kijavítása csak a járda, illetve az úttest bontásával oldható meg – mondta el Szabó István, a Debreceni Vízmű Zrt. csatornahálózati üzemvezetője.
A Debreceni Vízmű munkatársai megpróbálták úgy megoldani a javítást, hogy az a legkisebb forgalmi kellemetlenséggel járjon. Ezért a 21. szám előtt a járdán ástak ki egy gödröt és a belső forgalmi sávban. Az önkormányzat illetékesei azt kérték a cégtől, hogy a munka javát a hétvégén végezzék el.
A szombat reggel kiásott munkagödröt a Vízmű munkatársai betemetik, helyreállítják, viszont forgalomkorlátozásra március 5-ig, azaz jövő hét szerdáig számítani kell. Ezért a Vízmű arra kéri a környéken közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek a forgalmi akadályokra és a lassító táblákra. Mivel a Kossuth utca a város egyik legforgalmasabb része, aki teheti, szerdáig kerülje el ezt a szakaszt.
Forrás: www.dtv.hu
Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan
Szólj hozzá Debrecen fórumán!
Debrecen - Képeslapküldő:
Debrecen linkajánló:
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu