Debrecen - Bényi Árpád – kétszeres Csokonai-díjas festőművész – akvarelljeiből nyílik kiállítás a Belvárosi Galériában
Debrecen - Először láthatja a nagyközönség. A művész utolsó öt évének munkásságából nyílik kiállítás január 22-én 16 órakor Debrecenben, a Belvárosi Galériában.
Rejtett arc: először látható Bényi-képek
Az olajfestményeiről ismert festőművész akvarelljeiből nyílik kiállítás a Magyar Kultúra Napján.
Nem láthatta eddig a nagyközönség Bényi Árpád vízfestményeit, akvarelljeit, pedig a festőművész utolsó éveiben gyakran alkotott ezzel az anyaggal. E művekből – melyek az olajfestményekről közismert munkásságot kiegészítik – nyílik kiállítás január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, 17 órakor a Belvárosi Galériában (a Debreceni Művelődési Központ Kossuth utca 1. számú épületében) – a tárlat február 7-ig tekinthető meg.
Debrecen - Bényi Árpád – kétszeres Csokonai-díjas festőművész – akvarelljeiből nyílik kiállítás a Belvárosi Galériában
Tüzes színek
A kétszeres Csokonai-díjas Bényei Árpád – Debrecen díszpolgára – utolsó öt évének munkáit mutatja be a tárlat. A művész megszerette az akvarell-technikát, és egészen újszerűen alkalmazta: szemben azzal a szokással, hogy gazdagon vizezik a festéket, és azt szabadabban engedik „dolgozni”, tudatosabban kezelte ezt az anyagot – válaszolta érdeklődésünkre a művész özvegye.
– Tüzes és mély színeket tudott megőrizni akvarelljein, hasonló intenzitást keltve velük, mint olajképein. A vízfestményekre általában jellemző líraiság helyett ezek a művek drámai erejűek – tolmácsolta a művésztársak észrevételét Bényi Árpádné.
Utolsó önarckép
A kiállításon szereplő alkotásokat összekapcsoló téma a debreceni Nagyerdő és környéke. Sorozattá állnak össze a tönkremenő fák képei: Az erdő sebei I-VIII. A másik nagyobb sorozat tárgya a Nagyerdei Park: Parkerdő I-IV. A zeneszó az erdőben is „felcsendül” – a művész visszatérő motívuma volt a csellózó fiú –; a másik jellegzetes téma a zenélő muzsikusoké: a Muzsika, a Zene az erdőben című festményeken.
Összesen 55 festményt láthatnak az érdeklődők a tárlaton, melyhez egyetlen egy olajfestmény csatlakozik: az utolsó önarckép.

Bényi Árpád - Ki ő?
Bényi Árpád / Dicsőszentmárton, 1931./ festőművész, miután politikai előítéletek miatt nem vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, a Szegedi Pedagógiai Főiskolán szerzett rajztanári diplomát. Mestere Vinkler László volt.
1956-ban a salgótarjáni sortűz után felháborodásában egy fametszetet készített, amiből plakátot csináltak "Szabad Magyarországot !" felirattal. Ezért bebörtönözték, a Népbíróság négy évre ítélte.

A börtönévek után, 1966-ban első önálló kiállítását a Debreceni Művész Klubban a hatalom betiltotta politikai pesszimizmus vádjával.
1975-ben műtermes lakást kapott Debrecenben a művésztelepen. Szabadúszó évek, hazai és külföldi kiállítások következtek ezután.
1980-ban meghívást kapott a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajz tanszékére, ahol 1981-től 1992-ig tanszékvezetőként dolgozott. Közben a KLTE Történelmi Intézetében vendégtanárként művészettörténetet oktatott. 1995-ben főiskolai tanárként ment nyugdíjba.
1976-ban és 1996-ban Csokonai-díjat, 1979-ben Medgyessy-díjat, 1991-ben Holló László-díjat kapott. 1998-ban a Parlamentben művészeti életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vette át.
1999-től Debrecen város díszpolgára
Elméleti írásait /Van Goghról, Matisse-ról, Picassóról/ az Ecset és stafeláj című könyvében gyűjtötte össze, ami 1998-ban jelent meg a Barbaricum Könyvműhely kiadásában.

Debreceni Művelődési Központ - MCOnet
Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan
Szólj hozzá Debrecen fórumán!:
Debrecen - Képeslapküldő:
Debrecen linkajánló:
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu