Debrecen - Csere csak blokkal
Debrecen - A legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy milyen jogok illetik meg őket a vásárlás után. Pedig jó tudni, hogy a legolcsóbb árucikkekre is vonatkozik a szavatossági idő.
Persze a vásárló csak akkor tudja érvényesíttetni jogait, ha megőrzi az árucikkhez kapott blokkot és jótállási jegyet is.
A karácsonyi vásárlások kapcsán sokakban felmerül a kérdés, a boltokban be lehet-e cserélni a célt tévesztett ajándékokat. A Napszemle annak járt utána, köteles-e visszavenni a forgalmazó az ott vásárolt holmit.
A jogszabály szerint nem. De nagyon sok üzletlánc, illetve multinacionális cég, de hát egyéb kisboltok is üzleti érdekből vagy méltányosságból - és ezt előre kötelesek kiírni, tájékoztatni a vevőket - visszaveszik a terméket, amit nem használtak – tájékoztatott Jeney Géza, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-alföldi Regionális Felügyelőségének igazgatója.
Amennyiben nem arról van szó, hogy nem tetszik az ajándék, hanem annak a minőségével van baj, akkor 10 ezer forint érték felett 3 napon belül a bolt köteles kicserélni a terméket. Ebben az esetben akár az árát is visszakaphatja vevő. Erről azonban sok vásárlónak nincs elegendő információja.
Ez akkor válik aktuálissá, amikor megveszem. Akkor általában megmondják, ha megmondják. De így konkrétan fejből nem nagyon tudom – mondta el Fehér Tibor.
A boltok általában kicserélik az árut. Ehhez azonban mindenképp szükség van a blokkra vagy a garancia levélre.
Két ünnep között tudjuk visszavásárolni az ajándékokat. Mindenképp figyelni kellene arra, hogy a számlát, illetve ha nincs számla, a garancialevelet hozzunk magunkkal. Készülékek vagy a termékek doboza azért sértetlen legyen - tanácsolja Gáspár István üzletvezető.
Abban az esetben, ha a csomagolás megsérül, már nehezebb visszacserélni az árucikket. Hiszen a forgalmazó is csak hibátlan külsővel tudja újra eladni az ajándékot, vagy visszaküldeni a gyártónak.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Csere csak blokkal
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu