Debrecen - Debrecen esélyei a 2010-es ifjúsági olimpia megrendezésére
Debrecen - Ha nem a pénz lesz a legfontosabb szempont, van esélye Debrecennek a 2010-es ifjúsági olimpia megrendezésére.
Így összegezte a világeseménnyel kapcsolatban a város lehetőségeit Asbóth Endre, a sportbizottság elnöke. A testület ma Orendi Mihályt, a Debreceni Sportcentrum Kht ügyvezetőjét hallgatta meg a világeseménnyel kapcsolatban.
Itt most két hét alatt kell rendezni 26 világbajnokságot, a történet nagyjából erről szól - így összegezte az ifjúsági olimpia feladatait Orendi Mihály a sportbizottság előtt. A Debreceni Sportcentrum Kht ügyvezetőjét a feltételekről és a tennivalókról hallgatta meg a testület. Orendi Mihály szerint a létesítmények készen állnak az ifjúsági olimpiára.
Infrastrukturális oldalról már holnap alkalmas lehet ennek a megrendezésére, és már egy dolog, van velünk és mögöttünk egy hatalmas tapasztalat, hisz 2001 óta 11 világeseményt rendeztünk és most készülünk a tizenkettedikre – nyilatkozta Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Kht. ügyvezetője.
A tavaly megépült városi uszoda adott helyet a rövidpályás úszó Európa-bajnokságnak. Korábban atlétikai, torna- és jégkorong versenyeket is rendezett a város. A sportbizottság elnöke úgy érzi: amennyiben nem a pénz, hanem az olimpia szelleme a döntő, akkor van esély.
Az én megítélésem szerint, ha az olimpia szellemében gondolkodik a világ, akkor Debrecennek valós és reális esélye lenne arra, hogy egy ilyenfajta rendezvényt rendezzünk – mondta el Asbóth Endre, a sportbizottság elnöke.
A világeseményre Debrecenen kívül 10 város: köztük Moszkva, Kuala Lumpur, Algír, Athén és Belgrád jelentkezett az ifjúsági olimpia megrendezésére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság október 26-ig várja a pályázatokat és várhatóan 2008 februárjában dönt a helyszínről.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Debrecen esélyei
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu