Debrecen - Debrecen pályázna
Debrecen - Ifjúsági olimpia házigazdája lenne Debrecen 2010-ben. A világeseményt első alkalommal 3 év múlva rendezik meg. A városi közgyűlés következő ülésén, szeptember 6-án tárgyal a jelentkezésről.
Júniusban döntött úgy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy 2010-től négyévente ifjúsági olimpiát szervez. Az első megmérettetés rendezési jogára sajtóhírek szerint eddig Moszkva, New York, Athén és Szingapúr jelentkezett. A nemzetközi testület 2008 februárjában dönt a helyszínről.
A debreceni U23-as Atlétikai Európa-bajnokságon 904 versenyző állt rajthoz júliusban. A kontinensviadallal a sportolók és a szervezők is elégedettek voltak. Egy hónappal korábban Guatemalában ülésezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A kongresszuson arról döntöttek , hogy a 14-18 év közötti fiatalok számára 2010-től négyévente olimpiai játékokat rendeznek. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a debreceni U23-as atlétikai Európa Bajnokságon javasolta, hogy Debrecen is pályázzon az ifjúsági olimpia rendezési jogára.
Ez a döntés július végén megszületett, Dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke itt volt, és megtekintette az U23-as Atlétikai Európa-bajnokság egy versenynapját, és ő javasolta Debrecen város vezetésének, hogy Debrecen pályázzon – mondta el Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Kht. igazgatója.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 4000 indulóban maximalizálta az ifjúsági olimpián indulók számát. Meghatározták azt is, hogy csak 15 sportágban rendezhetik meg a viadalt. Az olimpiára jelentkező városoknak kifejezetten a megrendezéshez kapcsolódóan tilos fejlesztéseket végrehajtani. Ezzel is a szerényebb lehetőségekkel rendelkező országokat és városokat kívánják támogatni. A szakemberek szerint Debrecen rendelkezik azzal a sportlétesítmény feltétellel, amellyel egy ilyen olimpiai játékokat meg kell rendezni.
A Gyulai István Atlétikai Stadionban ma délután is edzettek olyan fiatal sportolók, akik 2010-ben már indulhatnának az ifjúsági olimpián. Ahhoz azonban, hogy ne kelljen messzire utazniuk, teljesülnie kellene a nagy álomnak. New Yorkkal, Moszkvával szemben ki kellene érdemelni a debreceni rendezés jogát.
Az önkormányzatírásban tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot arról, hogy szeptember 6-i közgyűlésén tárgyalni kívánja az olimpia megrendezésére való jelentkezést. A kandidációt ezután küldi el a MOB-nak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig 2008 februárjában dönt a helyszínről.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Debrecen pályázna
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu