Debrecen - Digitális televíziós szolgáltatás

Debrecen - Debrecenben március végén indítja el digitális televíziós szolgáltatását a tv-, szélessávú internet- és telefon-szolgáltató UPC. A cég egészségügyi és oktatási intézmények mellett a város kulturális életét is tovább támogatja.


Március 31-én Debrecenben – négy másik várossal egyidőben – a UPC elindítja digitális televíziós szolgáltatását.

Joe Zuravle, a UPC vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte: „Debrecen mindig is nagyon fontos az UPC számára, bizonyítja ezt az a sokirányú elkötelezettség is, amit az UPC a várossal létrehozott. Az idén be fogjuk fejezni a hálózat átépítését Debrecenben, bevezetjük a digitális szolgáltatást és elindítunk néhány nagy felbontású csatornát. Ezen kívül új ügyfélszolgálati irodát nyitunk április 7-én, a belvárosban, a Füredi út 59. alatt. A digitális szolgáltatás – amely egyébként forradalmasítani fogja azt a módot, ahogy az emberek tévét néznek - egy igen nagy vállalkozás, több mint három évig dolgoztunk azon, hogy ebben az évben elindulhasson.„
A digitális televízió a képtovábbítás csúcstechnikája. A digitális adás lehetővé teszi, hogy nézők megállítsák, vagy éppen visszatekerjék a digitális csatorna adását.

A UPC a digitális adás vételéhez egy úgynevezett mediabox-ra cseréli le a háztartásokban az eddigi analóg dekódert. Egyes mediaboxok alkalmasak a műsorok rögzítésére, ugyanúgy, mint egy videó- vagy DVD-felvevő. Sőt, néhány csatornán már a tűéles képű HD-adás, azaz a jelenleg elképzelhető legmagasabb képfelbontású műsor fog érkezni a televíziókészülékekre.
A UPC digitális televízió szolgáltatásának a jelenlegi programválasztékán túl 20 új csatornát – köztük új mozicsatornákat – kínál. A digitális műsorok rövidített tartalma, kezdési időpontja naprakészen megismerhető majd az elektronikus műsorújságból. A gyerekzár funkció lehetővé teszi, hogy a korhatáros műsorokat a gyermekek ne, vagy csak szülői felügyelettel nézhessék meg. Nézők eldönthetik, hogy az adásokat eredeti nyelven, vagy felirattal nézik szívesebben. A képminőség és a hangminőség is jelentősen javulni fog.

Kósa Lajos polgármester és Joe Zuravle, a UPC vezérigazgatója március 28-án aláírták azt az együttműködési megállapodást, amelyben a UPC vállalja, hogy ebben az évben újabb tizennégy iskolában és egy óvodában telepítenek és biztosítanak ingyenes internet-csatlakozást. Továbbá a Kenézy Kórház gyermekosztálya és a DOTE Gyermekklinikája az idén csatlakozik ahhoz a tizenegy kórházhoz, melyeket a UPC országos programjának keretében ingyenes internet- és kábeltelevízió-csatlakozással lát el. Illetve a MODEM művészeti tevékenységét is támogatni fogja, például a hamarosan kezdődő Aba-Novák kiállítás fő támogatója a UPC lesz, ezzel is bizonyítva, hogy a kiemelkedő jelentőségű, magas színvonalú kulturális események Debrecenben mindig számíthatnak a UPC támogatására.

Forrás: www.debrecen.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan

Szólj hozzá Debrecen fórumán!

Debrecen - Képeslapküldő:

Debrecen linkajánló:

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu