Debrecen - Egy-egy új osztály indulhat az Ady Endre Gimnáziumban és a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskolában

Debrecen - Több mint 80 olyan általános iskolás van ugyanis, aki hatosztályos, illetve nyelvi előkészítő képzésre jelentkezett, de nem vették fel. A fellebbezéseket követően az oktatási bizottság ma egy-egy plusz osztály indítását javasolta. A végleges döntést a városi közgyűlés hozza meg.




Az általános iskolások írásbeli felvételijekor hatalmas zsúfoltság volt az Ady Endre Gimnázium aulájában. A hatosztályos képzési rendszer évek óta nagyon népszerű a városban. Az önkormányzati fenntartású középiskolák közül csak itt, illetve a Fazekasban van ilyen. Nem csoda, ha plusz osztály indítása már korábban is előfordult az Adyban.

Évekkel ezelőtt volt már rá példa, pont öt évvel ezelőtt, hogy egy másik hatosztályos osztályt is be kellett iskoláznunk, olyan nagy volt az érdeklődés – tájékoztatott Rózsavölgyi Gábor, az Ady Endre Gimnázium igazgatója.


A plusz osztály beindításának személyi feltételei adottak az Adyban, a teremgondot pedig az elmúlt évekhez hasonlóan a közeli Simonffy Emil Zeneiskola oldhatja meg. A másik érintett intézményben, a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskolában a nyelvi előkészítőbe jelentkezők számára indulhat új osztály - ehhez helyben minden adott.

Természetesen ez plusz óraszámot jelent. Ez túlórában, vagy valamilyen más formában megoldható, a tanterem pedig biztosított – mondta el Bánk Tibor, a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola igazgatója.

Az oktatási bizottság ma foglalkozott az üggyel. Az ülésen elhangzott: minden feltétel megvan, így kis pénzügyi ráfordítással és némi átszervezéssel megoldható a két plusz osztály beindítása.

Ha a bizottság ezt most pozitívan bírálja el, és megadja a lehetőséget, hogy ez a közgyűlés elé kerüljön, akkor a jegyző úr meg tudja tenni a törvényes lépéseket, hogy ezek a gyerekek együtt maradjanak, és az új osztályokba elhelyezést nyerjenek – nyilatkozta Szabó Gyula, az oktatási bizottság elnöke

Az oktatási bizottság támogatta az új osztályok beindítását. A végleges döntést azonban a közgyűlés hozza meg legközelebbi ülésén.

Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Egy-egy új osztály indulhat az Ady Endre Gimnáziumban és a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskolában

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz