Debrecen - Egyhangúlag támogatta a szociális bizottság a városi Gyermekvédelmi Intézmény vezetőjének újabb öt évre szóló igazgatói pályázatát
Debrecen - Farkas Ágnes a jelenlegi épület felújítását tartja legfontosabb feladatának. A vezetői pályázatról jövő héten dönt a közgyűlés.
Omlik a vakolat a városi Gyermekvédelmi Intézmény épületében. Ezekben a szobákban laknának azok az anyák és legfeljebb 3 éves gyermekük, akik saját otthonnal nem rendelkeznek. Az épület rossz állapota miatt azonban nem költözhetnek be a rászoruló családok. Az intézmény igazgatója szerint az évi 200 milliós költségvetési keretből nem tudják felújítani az épületszárnyat. Ezért a korszerűsítést európai uniós pénzből szeretné megvalósítani.
Egy nagyobb volumenű európai uniós pályázatból a Böszörményi út 68. szám alatti épület bal szárnyának felújítását jó lenne megvalósítani – hallhattuk Farkas Ágnest, a DMJV Gyermekvédelmi Intézmény igazgatóját.
Legutóbb három évvel ezelőtt készült felmérés a felújításhoz, akkor 50 millióba került volna a korszerűsítés. Most ennél valamivel többet kellene az épültre költeni. A jelenlegi igazgató ezt tartja egyik legfontosabb feladatának a következő öt évben. A vezető - mivel öt év után most járt le a megbízása - egyedüliként pályázott újra az igazgatói posztra. A szociális bizottság ma hallgatta meg Farkas Ágnest.
Olyan vezetőt kell választanunk, aki a hét telephely koordinációját megfelelően tudja végrehajtani, szereti a gyerekeket, és mindent megtesz a hátrányos helyzetben lévő gyerekekért – mondta el Szilágyi László, a szociális bizottság elnöke.
A szociális bizottság ma egyhangúlag támogatta a pályázót. A végső döntést a közgyűlés hozza meg a jövő héten.
www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Egyhangúlag támogatta a szociális bizottság a városi Gyermekvédelmi Intézmény vezetőjének újabb öt évre szóló igazgatói pályázatát
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz