Debrecen - Egynapos sebészet

Debrecen -A megyében egyedül csak a Városi Egészségügyi Szolgálat nyert forrást egynapos sebészeti beavatkozásokra.



Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az országosan 3,3 milliárd forintos keretből mintegy félszáz pályázó beadványát támogatta, de azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki mekkora összeget kap.


Ezen a felvételen egynapos sebészeti beavatkozást végeznek az orvosok. Az ilyen és hasonló műtétek előnye, hogy a beteg számára kisebb megterheléssel járnak, és a kórházi tartózkodás ideje is rövidebb így. Az elmúlt évben országosan valamivel több, mint 38 ezer ehhez hasonló kisebb műtétet és más rövid időt igénylő beavatkozást végeztek a sebészek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár még májusban írt ki pályázatot egynapos sebészeti beavatkozásokra. A megyében egyedül a Városi Egészségügyi Szolgálat nyert forrást - azt azonban még a nyertesek sem tudják, hogy mekkora összeg áll majd rendelkezésükre a műtétekhez.

Az elvi lehetőségeket és a pályázat megnyerését tudom most közölni. Azt, hogy ez menyi pénz tulajdonképpen, hogy milyen beavatkozást lehet majd a pályázaton elnyert pénzösszegen végezni, az a napokban fog kiderülni – mondta el Dr. Tóth Tibor, a VESZ Kht. igazgatója.


Az egynapos sebészeti ellátásra az OEP országosan összesen 3,3 milliárd forintot oszt szét 46 nyertes intézmény között. A támogatás egyik feltétele, hogy a nyertesnek szerződést kell kötni az OEP-pel. Ennek megfelelően a VESZ Kht-nak is szerződni kell a megyei egészségbiztosítási pénztárral. Ennek hiányában elveszíti a lehetőséget.

Ha a szolgáltató a kihirdetést követő második hónap utolsó napjáig nem jelentkezik a szerződéskötésre, akkor elveszíti ezt a lehetőségét – tájékoztatott Adorján Erzsébet, a HBM-i Egészségbiztosítási Pénztár igazgatóhelyettese.

A tervek szerint a következő egy évben megduplázódik majd az egynapos sebészeti beavatkozások száma, így országosan 66 ezer egynapos beavatkozás elvégzésére lesz majd lehetőség az új szerződési feltételek szerint.

Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Egynapos sebészet

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz