Debrecen - Elhatárolódás és ismerkedés

Debrecen - Az MSZP városi szervezete elhatárolódik azoktól a józsai lakóktól, akik megfellebbezték a Fény Felé Alapítvány kezdeményezésére épülő fogyatékosok otthonának építési engedélyét.

A város igyekszik összehozni az ellenérdekelt feleket.

Zsiros Zsolt, a párt debreceni elnöke tájékoztatóján elmondta: úgy tudja, hogy a lakók azért támadták meg az építési engedélyt, mert féltik hozzátartozóikat, illetve ingatlanjaik leértékelődésétől tartanak. Szerinte az efféle diszkrimináció nem fogadható el a 21. században, főleg az esélyegyenlőség évében. A szocialista politikus hasonló nyilatkozatot vár a város fideszes vezetőitől is.

Zsíros Zsolt felvetésére Halász D. János telefonon elmondta: megnézte a józsaiak fellebbezését, de a dokumentumban nem az említett diszkriminatív okokat jelölték meg a lakók. Az alpolgármester hozzátette: a körzet önkormányzati képviselője már korábban egyeztetett a lakókkal és az alapítvánnyal. Ennek célja, hogy az utcabeliek megismerhessék az alapítvány működését és így megszűnjenek fenntartásaik azzal szemben.

Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Elhatárolódás és ismerkedés

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu