Debrecen - Elkészült a Debreceni Egyetem Kardiovaszkuláris és Onkológiai Komplex Regionális Egészségcentruma, közismert nevén az Auguszta

Debrecen - A 12 milliárd forintos beruházás során több, mint 15 ezer négyzetméternyi új és ugyanannyi felújított épületrészt adtak át. Az ünnepi eseményen Bajnai Gordon miniszter bejelentette: újabb 75 milliárd forintot különítenek el az ország legnagyobb kórházainak felújítására. Megnyitó beszédében elmondta: az a kormány célja, hogy ne csak Debrecenben, hanem más városokban is európai színvonalú ellátás várja a betegeket.



Aki régen volt az Augusztán, talán rá sem ismerne az épületre. Nemcsak a folyosók, a kórtermek is megújultak. A beruházás 12 milliárd forintból valósult meg. A kivitelező szerint a legnagyobb feladatot a beruházás nagysága jelentette.

Egymással párhuzamosan több, mint 15 ezer négyzetméternyi új épületet megépíteni és megközelítőleg ugyanilyen méretű épületet átalakítani, ez egy ritkán adódó feladat – mondta el Szűcs Gyula, a HUNÉP Zrt. vezérigazgatója.


Az Auguszta program végleges befejezését ma miniszterek társaságában ünnepelte a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma. Az eseményen Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter bejelentette: újabb kórházfelújítási program indul, országosan 75 milliárd forint értékben.

Most az ország legnagyobb kórházai, klinikái és a regionális nagy kórházak pályázhatnak összesen 75 milliárd forintra, hogy ehhez hasonló beruházások valósulhassanak meg az ország más nagyvárosaiban is – nyilatkozta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.


Az önkormányzati és az egészségügyi miniszter nemcsak beszélt, hanem betegeket is látogatott. Az Auguszta központi OEP finanszírozása most megoldott, de a jövőben az egyetem hosszú távú együttműködést tervez a Kenézy Kórházzal és a Város Egészségügyi Szolgálattal. Külső forrást jelenthet az ellátásban külföldi, fizetős betegek gyógyítása.

Közösen a Kenézy vezetésével, a várossal és a megyével gondolkodunk azon, hogy külföldi betegeket hozzunk ezekre a kapacitásokra, és ezt egy közös működtetésben oldjuk meg, és így racionalizáljuk az ellátást – tájékoztatott Paragh György, a DEOEC centrumelnöke.

A Kardiovaszkuláris és Onkológiai Komplex Regionális Egészségcentrum nemcsak az Észak-alföldi Régió betegeit fogadná. A tervek szerint Észak-Magyarországról érkezők teljes körű szív- és érrendszeri, valamint daganatos panaszait is ellátná az Auguszta.


Forrás: www.dtv.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan

Szólj hozzá Debrecen fórumán!:

Debrecen - Képeslapküldő:

Debrecen linkajánló:

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu