Debrecen és Nagyvárad között - Debercen

"Debrecen - A határmenti gazdasági együttműködési lehetőségekről tárgyaltak Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye vezetői Nagyváradon.
Kósa Lajos polgármester és Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke konkrét elképzelésekkel érkezett a megbeszélésekre. A tervek szerint a követező hónapok egyik legfontosabb lépése lehet a nagyváradi és a debreceni repülőterek működésének összehangolása.

A konferencián elhangzott az is, hogy a közlekedésfejlesztés mindkét fél számára elengedhetetlen, hiszen ez alapozza meg a térség gazdasági növekedését. A két nagyváros emellett közös vízilabda Európa-bajnokság megrendezését is tervezi.
Az egész napos tárgyalássorozat a Bihari Megyei Tanács épületében kezdődött. Itt Kósa Lajos polgármester és Rácz Róbert, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke főként a két megye együttműködési lehetőségeit ismertette a román felekkel. Rácz Róbert két éves akcióterv kidolgozását és közös operatív testület felállítását szorgalmazta az uniós pályázatok megvalósítására. A megbeszélés a nagyváradi polgármesterrel folytatódott a városházán, ahol Kósa Lajos a két nagyváros közlekedésfejlesztési koncepciójának összehangolását emelte ki. Az RMDSZ székházában tartott sajtótájékoztatón a cívisváros polgármestere elmondta, hogy ezek között a legfontosabb lépés a debreceni és a nagyváradi repülőterek összehangolása.
Ha a kettőt összehangoljuk, akkor egy sokkal teljesebb kiszolgálást tudunk az itt élőknek biztosítani, hiszen van olyan járat, ami Debrecenből él meg, mert akkora az igény rá, de egy másik járat nem, az lehet, hogy Váradon él meg, és akkor a debreceniek Váradra, a váradiak pedig Debrecenbe jöhetnek át repülni – mondta el Kósa Lajos, Debrecen polgármester.
A két megye vezetői úgy látják, hogy a jövőben nem lehet a térség gazdasági fejlődésének akadálya az infrastruktúra hiánya, hiszen a repterek együttműködésével, autópálya és gyorsvasút építésével a befektetők számára vonzóbbá válik a régió. Ez pedig további munkahelyeket teremt. Nagyvárad már közvélemény-kutatást is végzett ezzel kapcsolatban.
Azt az eredményt hozta, hogy érdemes, és a közösség is nyitott arra, hogy egy közös fejlesztési stratégiában gondolkodjunk, és hogy valamikor 2010 tájékán ezt a stratégiát 2020-ig a gyakorlatba is ültessük – nyilatkozta Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere.
Az együttműködésre azonban nemcsak a gazdaság, hanem a kultúra vagy akár a sport területén is lehetőség nyílhat. Kósa Lajos ugyanis azt javasolta, hogy a két nagyváros pályázzon közös vízilabda Európa- vagy világbajnokság megrendezésére."

(Forrás: www.debrecen.hu)

Debrecen és Nagyvárad között - Debercen - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Debrecen városról!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz