Debrecen és Nagyvárad további sikeres együttműködéséért tárgyaltak

Debrecen kulturális „nagyrendezvényein" eddig is jelen voltak a testvérváros alkotói, Nagyváradon pedig a Debreceni művészek, és ez a kapcsolat a két város között a jövőben sokkal intenzívebb lesz.

A Cívis Korzó és a virágkarnevál mellett - amelyeken már eddig is volt együttműködés - 2009. január 22-én a magyar kultúra napját is közösen ünnepli meg a két város. A rendezvénysorozat ünnepi hangversennyel veszi kezdetét, majd a Szigligeti Társulat Debrecenben, a Csokonai Színház Nagyváradon vendégszerepel.

 

A képzőművészet területén kiállítások cseréjét, közös pályázati kiírásokat terveznek - például a fiatal művészeknek szóló Fresh Art-ot Nagyváradra is kiterjesztenék - illetve a közelmúltban Párizsban felavatott Ady-dombormű egy-egy példányát Debrecenben és Nagyváradon is elhelyeznék. Ezzel mintegy szimbolikusan összekötve a költő számára három fontos várost.

 

[Forrás: debrecen.hu]

 

MCOnet - Debrecen Online

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum