Debrecen - Étkeztetési vita
Debrecen - Igazságtalan a közétkeztetési rendszer a városi szocialisták szerint. Úgy vélik: sérti a versenyhelyzetet, hogy Debrecen minden közintézményébe ugyanaz a cég szállítja a meleg ételt.
Emellett kifogásolják, hogy étkezési hozzájárulás is csak akkor jár, ha ennek a cégnek az ételét eszik a dolgozók. Halász D. János oktatási ügyekért felelős alpolgármester a felvetésre azt mondta, hogy a beszállítót közbeszerzéssel választotta ki az önkormányzat, az étkezési hozzájárulás pedig nem céghez, hanem intézményhez kötött, hiszen közvetetten az intézmény a munkáltató. Ahol a munkahelyen biztosítják az étkeztetést, ott jár a támogatás.
A gyerekek jóízűen fogyasztják az ételt a menzán, a pedagógusok között viszont akadnak olyanok, akiknek kifogásuk van a közétkeztetéssel. Ezt állítják a városi szocialisták. Lukács József MSZP-s önkormányzati képviselő szerint nem mindenkinek ízlik annak a cégnek a főztje, amelyik szállítja a debreceni közintézményekbe a meleg ételt. Ezért nonszensz, hogy a közalkalmazottak csak akkor kapnak étkezési hozzájárulást, ha az intézmény étkeznek.
A közalkalmazottak között semmiféle különbséget ne tegyenek, tehát ahol étkezési lehetőség van, ott is mindenféleképpen az összes közalkalmazott megkaphassa az őt illető étkezési hozzájárulást! Illetve az étkezési hozzájárulás összegét szeretnénk mindenképpen feljebb tornázni – mondta el Lukács József, az MSZP önkormányzati képviselője.
A szocialista képviselő úgy tudja, a közalkalmazottaknak havi 1400 forintos étkezési támogatás jár, ami igen kevés, hiszen a jogszabály szerint ennek a háromszorosa is adható lenne. Az MSZP ezért módosító javaslatot nyújt be a költségvetési tárgyalás előtt, amiben a hozzájárulás mértékét emelné, emellett szociális alapon iskolakezdési támogatás és üdülési támogatás megítélését kérné a közalkalmazottak részére.
Halász D. János pontosította Lukács József megjegyzését. Az oktatási ügyekért felelős alpolgármester elmondta: minden olyan közalkalmazott, aki a munkahelyén tud étkezni, havi 3740 forintos támogatást kap. Aki olyan helyen dolgozik, ahol nem biztosított az étkeztetés, az pedig 1400 forintos hozzájárulást kap havonta. Hozzátette, a támogatáson lehetne emelni, ám az évek óta csökkenő állami normatíva erre nem nyújt lehetőséget.
Bár a szocialisták országosan pénzt szednek be az emberektől, helyi szinten nagyon érdekes módon inkább osztogatnak. De hát azt gondolom, abban a helyzetben, amit ők idéztek elő, amilyen katasztrofális helyzetben van az ország, most nem az osztogatás ideje van – nyilatkozta Halász D. János alpolgármester.
Az alpolgármester hasonlóképpen vélekedik a szocialisták által javasolt iskolakezdési támogatás és üdülési támogatás bevezetéséről is. A jogszabály szerint adható ilyen támogatás, csak éppen a forrás nincs meg hozzá. ( Forrás: www.dtv.hu)
Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan
Szólj hozzá Debrecen fórumán!:
Debrecen - Képeslapküldő:
Debrecen linkajánló:
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu