Debrecen - Formálódik a debreceni költségvetés

Debrecen - Folytatódik a panelprogram Debrecenben. Idén 390 millió forintot, 2009-ben pedig további 350 millió forintot fordítana az önkormányzat a korszerűsítésre.


Ez csak az egyik eleme a most készülő 2008-as városi költségvetésnek. A Fidesz frakció a legjelentősebb részeit emelte a büdzsének. Az MSZP azt szorgalmazza, hogy változzon a szemlélet, a város fordítson több figyelmet és pénzt a lemaradó városrészek fejlesztésére.


Nem nehéz észrevenni a Hajó utcán, melyik lépcsőház vett eddig részt a panelprogramban. Leginkább az élénk szín jelzi, hogy hol végezték már el a felújítást. Idén 23 lakótömbben kezdődhet el a munka, de a program 2009-ben is folytatódik.

Ebben az évben 395 millió forintot fordít a város a panelprogramra, a 2008-2009-es pályázatra pedig 350 millió forintra vállal kötelezettséget – mondta el Csaholczy Attila, a Fidesz önkormányzati képviselője.


A Fidesz városi frakciója ma számolt be Debrecen 2008-as költségvetésével kapcsolatos terveiről. A képviselők ennek részeként a panelprogram mellett szóltak arról is: idén 470 millió forintot javasolnak az önkormányzati intézmények felújítására. Bár számításaik szerint 370 millió forinttal csökken 2008-ban az állami támogatások összege, így is kiegyensúlyozott pénzügyi évre számítanak. A szocialisták még nem kapták meg a költségvetés tervezetét, de a Fidesz elképzeléseire úgy reagáltak: szemléletváltásra van szükség a rendelkezésre álló források elosztásakor.

Itt elsősorban arra gondolunk, hogy az összes módosító indítványunk a debreceni emberek életkörülményeinek javításával van összefüggésben – nyilatkozta Madarasi István, az MSZP önkormányzati képviselője.

A panelprogram folytatását üdvözölték a szocialisták, de végleges álláspontjukat akkor tudják kialakítani, amikor megismerik a büdzsé főbb számait. Erre pénteken a pénzügyi bizottsági ülésen lesz lehetőségük. ( Forrás: www.dtv.hu)

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan

Szólj hozzá Debrecen fórumán!:

Debrecen - Képeslapküldő:

Debrecen linkajánló:

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu