Debrecen - Gyakran hiába várnak a betegre

Debrecen - Az előjegyzett betegek mintegy negyede nem megy el a vizsgálatokra. Az esetek ma már olyan nagy számot érnek el, hogy az a betegellátás minőségi színvonalát rontja.

A betegek hanyagságának pedig ára van. Akik ugyanis nem jelzik előre távollétüket, azok más betegeket fosztanak meg a vizsgálati lehetőségtől.


Szívultrahang vizsgálat a Városi Egészségügyi Szolgálat kardiológiai szakrendelésén. Csak itt évente 20 ezer beteget látnak el. A sürgős eseteket azonnal kivizsgálják, ám a krónikus betegeknek időpontot kell kérni. Egy-egy ellenőrzésre négy-hat hetet kell várni.

Már 13 éve visszajárok minden évben ellenőrzésre, ez most volt esedékes, és türelmesen kivártam ezt az időt, mert sok a beteg – hallhattuk Fórián Józsefnét.

A szakrendeléseken a kórházi várólistához hasonló betegfogadási lista alapján jegyzik elő a vizsgálatra várókat. A kardiológián minden napra 80 beteg kap időpontot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el is látják ezeket a betegeket. Nem ritka ugyanis, hogy az előjegyzettek negyede nem jelenik meg a vizsgálaton, és a hiányzásról sem értesíti előre a szakrendelést. Ezzel pedig más beteget fosztanak meg a lehetőségtől.

A probléma az, hogyha nem értesíti a szakrendelést, hogy nem fog tudni eljönni. Mert ilyenkor fel tudnánk szabadítani az illető helyet, és el tudnánk mást látni ugyanazon idő alatt. Tehát én úgy gondolom, hogy inkább ez a probléma, mástól vesszük el ilyenkor a vizsgálat lehetőségét – magyarázta Dr. Bedő Zoltán, a VESZ Kht. orvos-igazgatója.


Hasonló esetek a Kenézy Gyula Kórház járóbeteg szakrendelésein is előfordulnak. Itt különösen fontos lenne betartani az időpontokat, hiszen a betegellátási lista könnyen módosulhat, ha a mentő sürgős esetet szállít vizsgálatra.

Számtalan olyan lehetőség van, amikor ez felborul. Könnyebbséget jelentene az, ha a betegek, akik nem tudnak időre jönni, és ezt tudják, jeleznék előre egy telefonnal – mondta el Szentgyörgyi János, a Kenézy Gyula Kórház sajtóreferense.

Ilyen esetek más szakrendeléseken is gyakran előfordulnak. Az orvosok a várakozási idő csökkentése érdekében arra kérnek mindenkit, hogy ha nem megy el, mondja le az előre bejelentett vizsgálatot.


Forrás: www.dtv.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu