Debrecen - Hajnalig báloztak

Debrecen - Bállal zárta a szombaton este a Kölcsey Központban a farsangi időszakot a megyei önkormányzat.

A Kölcsey Központban Hajdú-Bihar megye országgyűlési képviselői, polgármesterei, közéleti és gazdasági szereplői gyűltek össze a megyei önkormányzat elnökének meghívására. A vendégeket a vacsora mellett jóslással, kozmetikai bemutatóval, kaszinóval és természetesen báli zenével várták a szervezők.


A farsang, vagyis a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó néhány hét a bálok időszaka. Hajdú-Bihar megyében hagyományosan a Megyebál zárja ezt az időszakot.

Pontosan az a dolga ennek a bálnak, ami volt 100 évvel ezelőtt, hogy azokat az embereket, akik a napi rohanó tempója okán többnyire elkerülik egymást, vagy csak nagyon konkrét munkakapcsolatban tudnak együtt dolgozni, találkozni, beszélgetni, nos, ezek az emberek a bálon egy kicsit nyugodtabb körülmények között tudnak szót váltani – mondta el Rácz Róbert, a megyei önkormányzat elnöke.


A bálra idén 500 vendég érkezett. Rácz Róbert, a megyei önkormányzat elnökének köszöntője után átadták az Önzetlenség díjat. A kitüntetést Jenei Tibor, a hajdúszoboszlói önkormányzat 5 hónapja elhunyt idegenforgalmi referense, valamint Emődy Dániel István, a Pro Patria Alapítvány elnöke kapta. A vacsora előtt a Dívák nevű formáció szórakoztatta a közönséget. Brunner Márta, Tunyogi Bernadett, Keresztes Ildikó és Sági Tímea alkalmi együttese pop, rock musical és operett dalokkal szórakoztatta a közönséget.

Nekem nagyon-nagy öröm, hogy újra Debrecenben énekelhetek, mert nekem ez egy csoda város, és nagyon-nagyon szívesen járok ide. Épp a múltkor is voltam egy bálon, és reklamáltam, hogy miért nem hívnak engem ide sűrűbben. Hát, íme, megint itt vagyok, és remélem, hogy még sokat leszek – hallhattuk Keresztes Ildikót.


A Megyebál vendégeit változatos menüvel várták a házigazdák. A harcsapaprikástól a sült malacon át számos köret, saláta és sajt közül válogathattak a résztvevők. A vacsora után a Holló Együttes lépett színpadra. A szekszárdi trió "A bor legendája" című összeállításával szórakoztatta a vendégeket.

Még megyebálon nem játszottunk, nemhogy itt, de még egyébként sem. Kicsit érdekesebb volt, hogy nem nézőtér van, hanem asztaloknál ültek. Az első két-három-négy percben olyan furcsa volt, de aztán föloldódtunk mi is és a közönség is – mesélte Ritter Péter.


A vacsora után a tánc hagyományosan csárdással kezdődött. Idén a Főnix Néptáncegyüttes mutatott be mikepércsi csárdást. Az együttes egy világhírű koreográfiát mutatott be a Megyebálon. Ezt először 1951-ben adta elő a Debreceni Népi Együttes Béres András vezetésével. A hajdú-bihari csárdás ma már hivatalosan is a nemzeti értékek közé tartozik.

A hungarikumok körébe felvették a mikepércsi csárdást, és ez egy nagyon fontos dolog, hogy nemzeti értékeink közé a magyar néptánc is bekerült – hangsúlyozta Törökné Csécs Lenke, a Főnix Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

A kezdő tánc elérte a kívánt hatást. Sokan követték a néptáncosok példáját és táncra perdültek. Aki azonban nem akart táncolni, akár a kaszinóvá átalakított kávéházban is szórakozhatott. A Nagyteremben éjfélkor a Bon Bon együttes adott félórás koncertet, majd a Broadway Band húzta hajnalig a talpalávalót a 2008-as Megyebálon. ( Forrás: www.dtv.hu)

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan

Szólj hozzá Debrecen fórumán!:

Debrecen - Képeslapküldő:

Debrecen linkajánló:

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu