Debrecen - Hanyag volt a debreceni önkormányzat, állítják a város szocialista képviselői
Debrecen - Az önkormányzat hanyagsága miatt esett el maximálisan 140 ezer forinttól valamennyi pedagógus a városban – állítja az MSZP. A város vezetése szerint ez nem igaz.
Hanyag volt a debreceni önkormányzat, állítják a város szocialista képviselői. Mint mondják, azért esett el maximálisan 140 ezer forinttól valamennyi pedagógus a városban, mert az önkormányzat elfelejtett pályázni a szakminisztérium keresetkiegészítő támogatására. A város vezetése azt mondja, hogy a pályázat kiírásainak nem felelt meg egyetlen intézmény sem Debrecenben.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium még ez év márciusában pályázatot írt ki az önkormányzatok számára, amelyben a kiemelt munkavégzésért járó keresetkiegészítést nyerhettek az oktatási intézmények pedagógusai. Az országosan 1 milliárd forintos pályázatot az iskolafenntartó önkormányzatok nyújthatták be május 15-ig azokra az intézményekre, ahol legalább egy vagy két éve, de minimum idén alkalmazotti vagy pedagógus teljesítményértékelési rendszert működtetnek. Zsíros Zsolt, az MSZP Városi Szervezetének elnöke, valamint Varga Zoltán szocialista önkormányzati képviselő tájékoztatójukon azt mondták, hogy Debrecen önkormányzata elfelejtett pályázni a keresetkiegészítő támogatásra. Állításuk szerint így a város pedagógusai fejenként 140 ezer forint egyszeri juttatástól estek el.
Ebből sajnos Debrecen város pedagógusai nem részesültek, nem részesülhetek, mert a város nemes egyszerűséggel elfelejtette felbontani azt a levelet, amelyben a pályázati kiírás volt. Így feltétlenül kár érte a pedagógusokat – hangoztatta Varga Zoltán, az MSZP önkormányzati képviselője.
Debrecenben az intézményi minőségirányítási programokat 2008. január elsejétől kötelező működtetni. Az önkormányzat még csak most tart a rendszer elfogadásánál. A pályázati határidő lejártakor, május 15-én a városban 12 olyan intézmény volt, akinél már volt kidolgozott teljesítmény értékelési program, de még egyetlen helyen sem működött. Halász D. János oktatási ügyekért felelő alpolgármester szerint pedig a pályázatnak az elfogadott minőségirányítási rendszer volt az egyik kritériuma.
Még egyetlen helyen sem működtették. Sőt, sajnos amúgy sem pályázhatott volna a város, mert a 12 intézmény esetében is a szakértők visszaadták átdolgozásra, mivel nem tartalmazott minden törvényi rendelkezést – mondta el Halász D. János alpolgármester.
A szigorú kritériumok miatt nem tudott pályázni többek között Nyíregyháza, Szeged és Hódmezővásárhely sem. Az önkormányzat információi szerint a jogosult 3200 önkormányzat közül hasonló problémák miatt csak 125 nyert a pályázaton.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Hanyag volt a debreceni önkormányzat, állítják a város szocialista képviselői
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu