Debrecen - Házhoz viszik

Debrecen - A népszavazás előtt a helyi választási irodától kérhetnek mozgóurnát a mozgásukban korlátozott állampolgárok, a szavazás napján pedig a számlálóbizottságnál kell jelezni az igényt.

Urnákban gyűjtik majd a szavazólapokat március kilencedikén. Ettől valamivel kisebbek azok a mozgóurnák, amelyeket a számlálóbizottság tagjai visznek a mozgásukban korlátozott állampolgárokhoz. Voksolni ugyanis csak személyesen lehet. Azok, akik korházban fekszenek, vagy más okból nem tudnak az urnához járulni, írásban kérhetik a szavazás napja előtt a helyi választási irodától, a szavazás napján pedig a számlálóbizottságtól, hogy biztosítsanak számukra mozgóurnát. A kórházak és a büntetésvégrehajtó intézetek már jelezték ilyen irányú kérésüket.

A mozgóurnát a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja viszi ki, annak aki írásban mozgóurnát kér, és természetesen a mozgóurnát visszahozzák a szavazókörbe úgy, hogy a hétórás zárásra megérkezzen – mondta el Szekeres Antal, a Debreceni Önkormányzat jegyzője.


Míg napközben a részvételi adatok, vasárnap este már a megyei eredmények is ebbe az informatikai központba érkeznek. Azért, hogy a népszavazás napján minden rendben legyen, már tegnap tesztelték a rendszert a területi választási irodában.

Tegnap tartottuk az informatikai rendszer főpróbáját, eredményes volt Hajdú-Bihar megyében, a részvétel jelentése, az előzetes gyors adatösszesítés, illetve szavazóköri jegyzőkönyvek rögzítése is hibátlanul működött – tájékoztatott Vasas Lászlóné főjegyző, HBM-i Területi Választási Iroda vezetője

A területi választási iroda azt ígéri, hogy az urnazárás után két-három órával már meglesznek a népszavazás megyei eredményei. Napközben pedig kétóránként adnak friss adatokat a szavazók számáról.


Forrás: www.dtv.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan

Szólj hozzá Debrecen fórumán!

Debrecen - Képeslapküldő:

Debrecen linkajánló:

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu