Debrecen - Húsvétváró
Debrecen - Húsvéti vesszőzés, szagos víz, levélnyomatos festett tojás. A legtöbb mai fiatal nem ismeri ezeket a fogalmakat.
A Medgyessy Emlékmúzeumban szombaton húsvétváró családi délutánon elevenítették fel a rég elfeledett népszokásokat, hagyományokat.
Locsolás helyett vesszőzés. A Dunántúlon még ma is él az a húsvéti hagyomány, hogy a fiúk vesszővel csapkodják meg a lányokat. Így űzik el a rontást.
Ez egy húsvéti népszokás volt, jelenleg még ma is az a Dunántúlon és a szlovák nyelvterületeken, de régen az egész országban elterjedt volt. A locsolással egyenértékű hagyomány volt – tudtuk meg Baji Imre kosárfonó népi iparművésztől.
Azt mindenki tudja, hogy a locsolásért tojás jár, ám a régi korok tojásfestési módszereit sokan nem ismerik. Pedig kis kézügyességgel és némi ötlettel szebbnél szebb darabokat lehet készíteni.
Manapság a fiúk kölnivel locsolják a lányokat, ám volt idő, amikor parfüm helyett, rózsavízzel öntöztek. A szagos vízből bárki hazavihetett egy-egy üvegcsével, aki szombat délután ellátogatott a Medgyessy Emlékmúzeumba. A Húsvétváró családi délutánt hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Déri Múzeum.
Főleg az ifjúság az, ami valamilyen módon kimaradt a múzeumi rendezvénysorozatból. Itt viszont van egy gyönyörű udvar, maga az épület is szép, és azt gondoltuk, hogy ha olyan rendezvényeket csinálunk, amellyel különböző rétegeket tudunk megszólítani, akkor elevenebb, élővé válik a múzeum – mondta el Lakner Lajos, a HBM-i Múzeumok Igazgatóságának igazgatója.
A rendezvény célja, hogy minél szélesebb korosztályt az emlékhelyre csábítsanak. A húsvéti program után ezért áprilisban a Föld napján, éjszaka is várják az érdeklődőket a Medgyessy Emlékmúzeumban és a Déri Múzeumban.
Forrás: www.dtv.hu
Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan
Szólj hozzá Debrecen fórumán!
Debrecen - Képeslapküldő:
Debrecen linkajánló:
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu