Debrecen - Indul a menet
Debrecen - Ha augusztus 20-a, akkor Virágkarnevál Debrecenben. Ez idén sem lesz másképp. A 15 virágkocsit 20 művészeti csoport kíséri.
Az útvonal nem változott - a menet a Petőfi térről indul, majd a Kossuth tér és az Egyetem sugárút érintésével érkeznek meg a stadionba.
Rajt reggel 8-kor. Sok sportoló már tavaly sem volt lusta korán reggel felkelni augusztus 20-án. Ők idén is versenybe szállhatnak. Hiszen a 38. Virágkarnevál szintén a hagyományos futóversennyel kezdődik. A virágkocsik is ekkor indulnak a Petőfi térről.
Az idén 15 virágkocsit láthatunk a menetben, pompásabbnál pompásabbak lesznek ezek. Közöttük több mint 20 külföldi és magyar művészeti csoport, főleg táncosok és fúvószenekarok mutatják be produkciójukat. A stadionba érve egy neves hazai személyiségekből álló zsűri értékeli ezt a produkciót – tájékoztatott Dudics Emese sajtóreferens.
A hazai vendégek mellett idén is több külföldi együttes érkezett a 38. Virágkarneválra. Közülük többen már bemutatkoztak a Karneváli hét alatt. Közülük sokan csak keveset hallottak eddig a Debreceni Virágkarneválról, más felvonulásokon már többször szerepeltek.
Franciaországban februárban a karneváli felvonuláson szoktunk felvonulni. Akkor különböző jelmezekbe bújunk. Lehet, hogy a felvonulás után most is felveszünk majd néhányat – mondta el Gaël Dupebe, a Lous Toustem Amics Gólyalábas Együttesből.
A francia gólyalábasok is ellenfelei a tavalyi győztesnek, a Valcer Táncstúdió csoportjának. A debreceni táncosok azonban mindent megtesznek a cím megvédéséért. A több mint 5 kilométeres felvonulás után még a stadionban is számot kell adni tudásukról.
Nemrég érkeztünk haza egy balatoni edzőtáborból, ahol naponta 9 órát edzettek a táncosok, úgyhogy fel vannak készülve, tudják, mi vár rájuk. Itt már most a cipészeken is nagy múlik, hogy a cipőket hogy készítik elő – hallhattuk Bíró Csabát, a Valcer Táncstúdió művészeti vezetőjét.
A legjobb táncosokról, ahogyan a virágkocsikról is zsűri és a közönség dönt. A karneváli menet után, délután két órától a stadionban az összes virágkocsi közelről megtekinthető. A 20-i programokat végül az esti felvonulás, majd 9-kor a tűzijáték, végül az utcabál zárja.
Forrás: www.dtv.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Indul a menet
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu