Debrecen - Interneten Debrecen szabályozási terve
Debrecen - E héttől nem kell az ügyfélszolgálaton sorban állni annak, aki tudni szeretné, vajon az általa kinézett telek beépíthető-e, vagy sem. Most már az interneten is elérhető Debrecen szabályozási terve.
Hasonló rendszer Magyarországon belül csak itt működik. Azt remélik tőle, hogy megkönnyíti az ügyintézést a főépítészi irodán, illetve a műszaki osztályon.
A Diószegi és a Monostorpályi út közötti szakaszon milyen beépítések lehetségesek? - egy tipikus kérdés az ügyfelek részéről, mellyel gyakran megkeresik a főépítészi hivatalt. Az ügyintéző ilyenkor az utca és házszám vagy a helyrajzi szám alapján megkeresi az adott területet a számítógépes nyilvántartásban, majd tájékoztatja az ügyfél. Így működött ez mostanáig. E héttől azonban bárki önmaga is utánanézhet egy adott teleknek az interneten.
A két rendszer, amit itt bent és otthon, az interneten keresztül használhatnak az érdeklődők, az ugyanaz. Szabályozási elemeit, módjait, utcaszabályozásokat, övezeti felhasználásokat tekintve is azonos természetesen – tájékoztatott Sziki Gyula várostervezési osztályvezető.
Az interneten elsősorban alapinformációkat lehet megtudni egy adott területről. Például azt, hogy kül- vagy belterületen fekszik, beépíthető-e, illetve, hogy lakó, gazdasági vagy intézményi terület része. Az adott telekre kattintva részletes leírást kérhet az ügyfél, amely a beépítésre vonatkozó összes paramétert tartalmazza. Kováts Ákos főépítész szerint az új rendszer lerövidítheti az ügyintézés folyamatát.
Az előzetes tájékozódás, az mindenképpen kimaradhat. Pontosan az a bizonyos folyamat, amikor úgy jönnek be, hogy azt sem tudják, hogy mit akarnak építeni. Ezt otthon tervezővel meg lehet beszélni – mondta el Kováts Ákos főépítész.
Az internetes szabályozási tervet folyamatosan frissítik, így az mindig a legaktuálisabb állapotot tükrözi. A főépítész arra azonban felhívta a figyelmet, hogy ha valakinek már konkrét beépítési szándéka van, mindenképpen egyeztessen a főépítészi hivatalban is.
Forrás: www.dtv.hu
Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan
Szólj hozzá Debrecen fórumán!
Debrecen - Képeslapküldő:
Debrecen linkajánló:
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu