Debrecen - Jelentősen csökkent a távhőtámogatást igénylők száma Debrecenben
Debrecen - Míg tavaly 19 ezren adták be kérelmüket, idén eddig 11 ezren nyújtották be a szükséges iratokat.
Egyelőre nem tudni, hogy mi az oka a visszaesésnek. A szakemberek szerint a feltételek változása és a szigorú ellenőrzés lehet a háttérben.
Hegybe-halomba állnak a kérelmek a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatóságán. Több mint 90 ezren nyújtották be eddig a debreceni központba a szükséges iratokat. A kérelmek között azonban csak elenyésző számban vannak távhőtámogatást igénylő lapok. Míg tavaly 19 ezren voltak jogosultak, idén eddig 11 ezren adták be a papírokat. Pedig a szabályok ugyanazok, mint a gázártámogatásnál.
Itt a szabály az ugyanaz, mint a gázártámogatásnál, tehát aki beadja, az jogosult, amennyiben megfelel a feltételeknek – tájékoztatott Kulcsár István, a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatóságának irodavezetője.
Debrecenben 31 ezer háztartásban van távfűtés. 19 ezren feleltek meg a támogatási feltételeknek 2007-ben. Idén eddig 8 ezerrel kevesebben éltek a lehetőséggel. A Debreceni Hőszolgáltató Zrt vezérigazgatója három okot sejt a csökkenés mögött.
A különbség rendkívül nagy, az okok között feltételezünk az ellenőrzéstől való félelmet, esetleges taktikázást és a szokásos dolgot, a feledékenységet – mondta el Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.
A kérelmek beadásáról lekésni nem lehet. Ha a fogyasztó jogosult a támogatásra, és a szükséges papírokat beadja, akkor a benyújtás utáni hónaptól csökkentett távhő számlát kap a szolgáltatótól.
Forrás: www.dtv.hu
Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan
Szólj hozzá Debrecen fórumán!:
Debrecen - Képeslapküldő:
Debrecen linkajánló:
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu