Debrecen - Költségvetés tervezés

Debrecen - A városlakókkal közösen tervezné meg Debrecen 2008-as költségvetését az MSZP helyi szervezete. A Fidesz szerint ez az önkormányzati képviselők mindennapos feladata.


Zsiros Zsolt, az MSZP városi elnöke úgy véli, a debrecenieket közvetlenül is meg kell kérdezni arról, mire költse a város a forrásokat. Papp László, a Fidesz városi frakcióvezetője azt mondja, hogy ez az önkormányzati képviselők mindennapos feladata. Ezért vannak a fogadóórák és a lakossági fórumok.


Úgy gondoljuk, hogy a lakosság közé kell mennünk - közvélemény-kutatást végezne az MSZP debreceni szervezete. A szocialisták közvetlenül a városlakókat kérdeznék meg arról, mire költse az önkormányzat a 2008-ban rendelkezésre álló forrásokat. Fogadóórákat, lakossági fórumokat tartanának, hogy összegyűjtsék a debreceniektől érkező javaslatokat.

Amikor ilyen javaslat és indítvány érkezik, összegyűjtjük, és mihelyst a költségvetési javaslat megérkezik, összevetjük vele. Ha nem tartalmaz a költségvetés irányzatokat az emberek ilyen jellegű problémáinak megoldásához, akkor ezeket a javaslatokat meg fogjuk tenni - hallhattuk Zsiros Zsoltot, az MSZP Debreceni Szervezetének elnökét.


Azért van a képviselő - ez már a Fidesz városi frakcióvezetőjének sommázott véleménye. Papp László szerint egy politikusnak folyamatosan ezt kellene csinálnia. Azért vannak a fogadóórák, a lakossági fórumok, hogy a visszajelzéseket összegyűjtse és beépítse például a költségvetési tervezetbe. Ez Debrecenben eddig is így működött.

Én azt gondolom, hogy nagyon fontos a konzultáció, mi magunk is ezt tesszük, és a hozzánk beérkező észrevételeket építjük be a város 2008-ik évi költségvetésébe – jelentette ki Papp László, a Fidesz városi frakcióvezetője.

A városi közgyűlés február első felében tárgyalja a költségvetési tervezetet. Február 21-én pedig már szavaz a testület annak elfogadásáról.


Forrás: www.dtv.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan

Szólj hozzá Debrecen fórumán!:

Debrecen - Képeslapküldő:

Debrecen linkajánló:

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu