Debrecen - Kulturált világháló: Internet Fiesta
Debrecen - A társadalomba való beilleszkedés megkönnyítését és a tudatos internethasználatot szorgalmazza az Internet Fiesta elnevezésű program, melyet több könyvtár együttműködésében kilencedik alkalommal rendeznek meg Debrecenben.
A kezdeményezésben részt vesz a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, a Debreceni Városi Könyvtár és a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár. Az eseményről tartott sajtótájékoztatón Halász János alpolgármester kiemelte: a program lényege, hogy rámutasson, miként szerezhetőek a világhálón keresztül hasznos információk. Emellett küldetése, hogy segítsen a valódi értékek feltérképezésében.
A kilencedik alkalommal útjára induló rendezvény 2008. március 26. és 31. között elsősorban a gyerekeket és a fiatalok kívánja megszólítani úgy, hogy közben felhívja az ők és szüleik figyelmét az internet veszélyeire is, tanácsokat ad ezek kezelésére. A program idei mottója a „Ne csak lógj a neten!” stílszerűen érzékelteti a legfőbb törekvést, ami az okos és tudatos internethasználat elősegítése, a gyerekek számára fenntartások nélkül kezelhető digitális tartalmak és a gyerekbarát oldalak népszerűsítése.
Ennek érdekében fognak össze az említett könyvtárak, s az egyhetes rendezvénysorozat keretében számos olyan programot kínálnak, amik révén korosztálytól függetlenül megismerhető, megérthető az internet világa.
A Debreceni Városi Könyvtár hetedik alkalommal vesz részt az eseményen, s nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek és a pedagógusoknak is szerveznek programokat, ezáltal nekik is átfogó képet adnak a gyerekbarát internethasználatról.
Az eseményre a könyvtár külön honlapoldalt is készít, melyen internetes pályázatokat, a gyerekek által készített írásokat (verseket, meséket) közölnek, emellett a látássérült és a fogyatékos gyerekeknek hangos anyagokat is elérhetővé tesznek. A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt megszólítja programkínálatával, így szerveznek többek között virtuális tojásfestő versenyt, erőszakmentes internetes játékokat mutatnak be, hasznos webhelyekre hívják fel a figyelmet, és olyan felnőttfelhasználó-képzést indítanak, mely révén megismerhető az internet története, az elektronikus levelezés, és a világhálón történő ügyintézésről (adó- és járulékbevallások, banki szolgáltatások) is információkat kaphatnak az érdeklődők. Szabóné Csehely Edit, a könyvtár igazgatóhelyettese elmondta: szükség van arra, hogy a gyerekek útmutatást kapjanak az internet világában, ugyanis a 10-14 évesek 94%-a csupán játszik a világhálón, 70%-uk pedig barátaitól szerez egyes honlapokról információkat. A kiskorúak helyes internethasználatát semmilyen szabályozás nem garantálhatja, ezért fontos a szülői-nevelői irányítás.
A Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főként az egyetemen tanulóknak kíván tájékoztatást nyújtani a kulturált internetezésről , de a szervezők a célirányosan nekik szóló szakmai előadások mellett több olyan prezentációt is tartanak , amiknek a mindennapokban is fontos tanulsága lehet.
Forrás: www.debrecen.hu
Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan
Szólj hozzá Debrecen fórumán!
Debrecen - Képeslapküldő:
Debrecen linkajánló:
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu