Debrecen - Leonardo után Michelangelo nyomában
Debrecen - Csütörtökön 13 órától a Kölcsey Központ mögötti téren jégszobrászok mutatják be tehetségüket. A tavalyi sikeres produkció után idén is ingyenesen nézhetjük végig az alkotások születését. A jégszoborkészítés több évszázados múltra tekint vissza, hiszen Michelangelo is készített már tanulmányokat jégből.
Tavaly az első ilyen rendezvényen a szobrászok debreceni témákat jártak körül. Idén Disney-figurák születnek majd a jégtömbökből a szemünk láttára. Ha az időjárás is kegyes lesz az alkotókhoz, akkor több órán át is láthatók lesznek a művek.
Hogyan lesz egy 115 kg-os, átlátszó, kristálytiszta jégtömbből szobor? December 27-én, délután egy órától élőben követhetik az érdeklődők az alkotások születését a Kölcsey Központ mögötti téren.
Különleges produkciónak ígérkezik az úgynevezett szimultán faragás. Ezzel az egyedülálló technikával két szobrász két szobrot fog felváltva faragni a téren felállított színpadon, így mindenki jól láthatja majd a remekművek születését. A bemutató ingyenes. Az elkészült remekművek - az időjárástól függően - 8-9 órán keresztül őrzik meg szépségüket.
A jégszoborkészítés több évszázados múltra tekint vissza, hiszen Michelangelo is készített már tanulmányokat jégből. (A Leonardo tervezte ágaskodó ló távoztával egy időre tehát Michelangelora emlékezhetnek a Baltazár téren.) A leginkább a távol-keleti országokban terjedt el ez a kultúra, de divatos az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Nyugat-Európában is. Talán a Fülöp-szigeteken űzik a legmagasabb színvonalon, ugyanis a filippínó szobrászok a legfoglalkoztatottabbak a tengerjáró hajókon és szerte a világon. A debreceni Baltazár téren már tavaly is sikere volt a jégszobroknak, így a karácsonyi ünnepek és a Szilveszter között ismét különös programot láthatunk.
Forrás: www.deol.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Debrecen - Leonardo után Michelangelo nyomában
Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu