Debrecen - Lerakták Wass Albert szobrának alapkövét

Debrecen - Lerakták ma Wass Albert szobrának alapkövét a Medgyessy sétányon. Az egészalakos alkotást júniusban állítják a helyére.

Bár korábban nagy vitát keltett az irodalmárok és a történészek körében az erdélyi magyar író szobrának felállítása, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerint Wass Albertnek igenis helye van a debreceni szoborparkban.


Adjátok vissza a hegyeimet! címmel januárban mutatták be Koltay Gábor Wass Albert életéről készült filmjét. Az erdélyi magyar író megítélése napjainkban is ellentmondásos. Egyesek antiszemita háborús bűnöst, mások neves írót, a határon túli magyarság megmentőjét látják benne. A Polgári Kaszinó Egyesület két éve tervezi, hogy szobrot állíttat Debrecenben az írónak. A városi közgyűlés tavaly júliusban úgy döntött, engedélyezi az emlékmű felállítását, és helyet biztosít az alkotásnak a Medgyessy sétányon. Ma, Wass Albert halálának tizedik évfordulóján tették le a szobor alapkövét. Ünnepi beszédében Kósa Lajos polgármester azt mondta: bár a szoborállítással és Wass Albert munkásságával kapcsolatosan megoszlanak a vélemények, Wass Albertnek igenis helye van a magyar irodalom nagyjai között a szoborparkban.

Önmagában az, hogy Wass Albert itt töltötte a diákéveit, és 1920-tól ’31-ig a Debreceni Gazdasági Akadémia tanulója volt Pallagon, ez elég ok arra, hogy emléket állítsunk neki – hangoztatta Kósa Lajos polgármester.


Györfi Sándor Munkácsy-díjas művész már tavaly elkészítette az alkotás makettjét. Wass Albert egészalakos bronzszobrát azonban csak júniusban helyezik el a Medgyessy sétányon. Ekkor érkezik ugyanis Debrecenbe az író fia, Wass Endre, aki részt vesz a szoboravató ünnepségen. Az alkotás tízmillió forintba kerül. A pénzt civil szervezetek teremtették elő.

Minden az utolsó fillérig közadakozásból tevődik össze, ebben nincs egyetlen fillér közpénz sem – jelentette ki Becski Tibor, a Polgári Kaszinó Egyesület elnöke.

Az erdélyi magyar író három évig tanult a Pallagon. Ezért ma a Balázsházy János Mezőgazdasági Középiskolában is megemlékeztek Wass Albert halálának évfordulójáról. Az iskola oldalán elhelyezett emléktáblán a debreceni önkormányzat, a civil szervezetek és az iskola igazgatója, valamint diákjai is elhelyezték a megemlékezés koszorúit. ( forrás: www.dtv.hu)

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen, Debrecen város, Debrecen online, Debrecen polgármester, Debrecen önkormányzat, Hajdú-Bihar megye, Debrecen városi hírek, Debrecen kultúra, Debrecen sport, Debrecen idegenforgalom, Debrecen turizmus, Debrecen hotel, Debrecen wellness, Debrecen étterem – gasztronómia, Debrecen szórakozás, Debrecen képeslap, Debrecen ételrendelés, Debrecen oktatás, Debrecen pályázat, Debrecen új autó, Debrecen használtautó, Debrecen ingatlan

Szólj hozzá Debrecen fórumán!:

Debrecen - Képeslapküldő:

Debrecen linkajánló:

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu